Méta fegyvertokjának erőtere zümmögni kezdett, amint a sugárpisztoly néhány centiméterre kiemelkedett, majd visszasiklott a helyére. Jason a lányra mosolygott, de az hűvösen elfordult. A többiek szintén uralkodtak reflexeiken.

— Nincs igazad — ellenkezett Kerk. — Még mindig élnek emberek a városban.

— Csak egyre kevesebben maradnak. Sokan elmentek, akik pedig maradtak, kevesen vannak ahhoz, hogy ellenálljanak a támadásoknak.

— Talán akad más lehetőség is — vetette közbe Brucco.

— Miért nem építünk másik várost a Pyrruszon?

A szobát hirtelen földrengés rázta meg. A Pyrruszon gyakran voltak kisebb földrengések, de ez sokkal erősebbnek tűnt a szokásosnál. Az egész betonépület beleremegett, és a falak több helyen megrepedtek, vakolatdarabok hullottak a földre. Az ablak üvege szinte szétrobbant, apró szilánkokkal terítve be mindent.

Kihasználva a lehetőséget, egy tüskésszárnyú repült be a szobába. Egyszerre négy sugárnyaláb találta el, és a madár szétroncsolt teste lezuhant.

— Majd én figyelem az ablakot — mondta Kerk, székét az ablak felé fordítva. — Folytasd!

Az imént lezajlott közjáték hatására Brucco csendesen visszaült a helyére, majd némi habozás után folytatta.

— Igen… mint említettem, más megoldás is lehetséges.

Új város építése, távol ettől a helytől. Mondjuk az érclelőhelyek közelében. Csak itt ellenségesek az életformák velünk szemben. Ezért ezt a várost mindenképpen el kell hagynunk…

— Azután az élővilág támadásai fokozatosan a másik városra irányulnak, és egyre hevesebbé válnak majd. Te tudod a legjobban, Brucco, hogy a folyamat nem áll le.

Vagy nem ez fog történni?

Jason megvárta, míg Brucco vonakodva bár, de igent bólint.

— Csak egyetlen megoldás létezik: szedjünk össze minden pyrruszit, és telepedjünk le egy másik bolygón, ahol nem kell örökös háborúban élnünk.