Azután ott ült a kedves, bájos Méta, akinek karcsú teste vetekedett a legtöbb férfi erejével és ügyességével.

Karjának szenvedélyes ölelése csontot tudott törni.

Érzelmeit gyakorlatias viselkedés mögé rejtette, pedig Jason tudta, hogy a lány képes őszintén szeretni. Néha mindenesetre jólesett volna neki, ha Méta többet mutat ki az érzelmeiből. De most ugyanolyan kimértnek és bizalmatlannak mutatkozott, mint a többiek.

Jason becsukta maga mögött az ajtót, és kényszeredetten elmosolyodott.

— Üdvözlök mindenkit. Remélem, nem nehezteltek rám ezért a néhány perc késésért! — Határozott léptekkel tovább ment, figyelemre sem méltatva a haragos pillantásokat.

— Azt hiszem, nem lep meg senkit, hogy anyagilag teljesen tönkrementem, totál csődbe jutottam.

A kijelentés hatására az arcok kissé felderültek. A legtöbben arra gondoltak: a Pyrruszon már csak így megy…

— Millióid vannak még a bankban — jegyezte meg Kerk. — És egyelőre nincs lehetőséged szerencsejátékon elveszíteni.

— A szerencsejátékon nyerni szoktam. — felelte Jason méltóságteljesen. — Azért mentem tönkre, mert minden pénzem elköltöttem. A maradékon kibéreltem egy hajót, amelyik most éppen felénk tart.

— Miért? — kérdezte csodálkozva Méta.

— Azért, mert az a szándékom, hogy itt hagyjam ezt a bolygót, és magammal vigyek mindenkit, aki hajlandó velem tartani.

Jason látta az emberek arcán a vegyes érzelmeket.

Talán ez a bolygó volt a legveszélyesebb, leghalálosabb világ a galaxisban, de ez jelentette az otthonukat. Halálos és veszedelmes, mégis az ő világuk. Úgy érezte, most kell lerohannia őket, mielőtt habozni tudnának.

Legelőször az érzelmeikre kell hatnia, és csak azután a józan eszükre.

— Felkutattam egy bolygót, amely sokkal veszedelmesebb, mint a Pyrrusz.