A tudás e könyveiben a varázslatok és szófelsorolások melletti lapszélekre, de sokszor az utolsó üresen hagyott oldalakra is egy-egy varázsló vagy tanonc körmölt feljegyzéseket járványról, éhínségről, fosztogatókról, mesterváltásról. Beszámolóját kiegészítette az ilyen események során használt varázslatok neveivel, és azok hasznával vagy haszontalanságával. Az ilyenfajta feljegyzések tisztáztak néhány pillanatot itt és ott, de az e pillanatok közötti idők, teljességgel homályba vesznek. Csupán kivilágított hajók fényének villanásai egy távoli tengeren, éjjel, viharban.

És persze, ott vannak a dalok, a régi énekek és balladák, amelyek a jelentéktelen kis szigetekről és Enyhely csendesebb vidékeiről származnak, s amelyek történeteket beszélnek el, azokból az esztendőkből.

Az enyhelyi Nagy Kapu városa a világ szívében áll, fehér tornyokkal magasodik öble fölé; a legmagasabb torony csúcsán Vandór-Akbé kardja csillan meg a felkelő nap első és a lemenő nap utolsó fénysugaraiban. Azon a városon áthalad Óceánföld minden mestersége, szórakozása, kereskedelme és tudása; szellemi értéke. Ott ül a király is trónján, visszatért a Gyűrű egybeforrasztása után, s maga is a helyreállítás jegyében uralkodik. És abban a városban, ezekben a kései napokban, a szigetek férfiai és asszonyai sárkányokkal beszélgetnek, a változás szelleme szállt közéjük.

Enyhely néven nevezik a Nagy Szigetet, a széles és gazdag földrészt, és a kikötőtől bentebb eső falvakban, az Onn-hegy lejtőin fekvő tanyavilágban, mintha semmi sem változna meg igazán. Arrafelé az éneklésre érdemes dalokat újra meg újra eléneklik. Az öregek az ivókban úgy szólnak Mórredről, mintha ismerték volna, amikor még maguk is ifjak és hősiesek voltak. A teheneket hazacsalogató lányok a Kéz asszonyairól beszélgetnek, akiket már mindenhol, még Kútfőn is elfeledtek. De ama csendes, napfény áztatta földutakon és mezőkön, és a háziasszonyok tűzhelye mellett, még emlékeznek rájuk.