De amikor a dolgok rosszra fordultak egy születésnél vagy a legelőkön, az ettől kezdve csak a boszorkányok hibája lehetett. És akkoriban a dolgok könnyebben és gyakrabban fordultak rosszra, mint jóra, legfőképpen a hadakozó mágusok miatt, kik óvatlanul használták mérgeiket és átkaikat. Így akartak minél gyorsabban előnyt szerezni egymással szemben, s nem gondoltak a következményekkel. Aszályt és vihart, áradást és tüzet és betegségeket vittek mindenhová, s a nép a falusi boszorkát büntette ezért, aki sohasem tudta meg, hogy gyógyító ráolvasásától hogyan üszkösödhetett el a seb, miért lett gyengeelméjű a világra hozott gyermek. Áldásai miként égethették fel a terményt és rothaszthatták meg a gyümölcsöket. De mindezen rosszért vádolni kellett valakit, és a varázsló vagy a boszorkány mindig kéznél volt: ott lakott a faluban vagy a városban, és nem egy hadúr erődjének vagy kastélyának falai mögött. Testének épségét nem őrizték védővarázslatok vagy fegyveresek. A varázslókat és boszorkákat belefojtották a megmérgezett vizű kutakba, elsorvadt gabonaszárakból rakott tűzön égették meg őket, vagy élve temettettek el, hogy porhüvelyükkel tegyék újra termékennyé a halott földet.

Tudásuk gyakorlása és tanítása veszélyessé vált. Ha valaki mégis foglalkozott ilyesmivel, az gyakran a már száműzöttek és meggyötörtek, a családtalanok és vének közül került ki — olyan férfiak és nők voltak ők, akik keveset veszíthettek. A bölcs férfiak és a bölcs asszonyok, akikben mindenki megbízott és akiket mindenki tiszteletben tartott, át kellett adják helyüket a köntörfalazó, tehetségtelen tucatvarázslóknak és trükkjeiknek. A banya-boszorkáknak, akik minden kéjvágyat, féltékenységet vagy ártó szándékot, valamilyen kotyvalékkal akartak elűzni. A gyermekek mágikus tehetségét csak rettegni és rejteni lehetett.

Mesénk ezekben az időkben játszódik. Egy része a Sötétség könyvéből származik, más része Enyhelyről, az Onn körüli felvidék tanyáiról és a Faliorn erdőségeiből.