Kitöltötte a teát.

— Ez a baj a harmadik szemmel — jelentette ki. — Képes vagy meglátni azt, ami történik, de nem tudod, hogy mit jelent. Már láttam a jövőt. Van benne egy tökből lett hintó. És ez lehetetlen. És szerepelnek benne egérből lett kocsisok, ami valószínűtlen. És lesz egy óra, amint elüti az éjfélt és valami egy üvegcipellővel. És ez az egész meg fog történni. Mert a meséknek muszáj így működnie. És aztán azt gondoltam: ismerek olyanokat, akik a mesék megtörténtét a maguk módján intézik.

Ismét fölsóhajtott. — Bárcsak én mehetnék Génuába! — mondta. — Rám férne az ottani meleg. És közeledik Húsfalókedd. A régi szép időkben mindig elmentem Génuába Húsfalókeddre.

Várakozásteljes csönd támadt.

Végül a Halál megszólalt: CSAK NEM ARRA KÉRSZ ENGEM, HOGY TELJESÍTSEM EGY KÍVÁNSÁGOD?

— Hah! Senki sem teljesíti egy tündérkeresztanya kívánságait! — Desiderata megint a befelé forduló arckifejezést viselte, s a hangja magához beszélt — Érted? Muszáj mindhármukat Génuába juttatnom. Oda kell juttassam őket, mert láttam őket ott. És muszáj mind a hármat. És az nem könnyű az olyanok esetében, mint ők. Kobakológiát kell használni. El kell érni, hogy Ők küldjék oda maguk. Mondd azt Eszme Mállotviksznek, hogy el kell menjen valahova és puszta ellenkezésből nem megy, szóval mondd azt, hogy nem szabad mennie, s üvegcserepeken át is oda fog rohanni. Ez a fődolog a Mállotvikszekkel, tudod. Nem tudják, hogyan kell veszíteni.

Úgy tűnt, valami fölötlött benne, amit mulatságosnak talál.

— De egyikük kénytelen lesz megtanulni.

A Halál nem szólt semmit. Ahonnan ő ítél, tűnődött el Desiderata, a vesztés olyasmi, amit mindenki megtanul.

Kiitta a teáját. Aztán fölállt, bizonyos mennyiségű szertartásossággal föltette csúcsos kalapját, és kibicegett a hátsó ajtón.