— Az meg mi? — kérdezte Rydell, és a Turvey ölében fekvő tárgyra mutatott.

— Egy puska — felelte Turvey. — Éppen erről kell beszélnem az elnökkel.

— Még sosem láttam ilyen puskát — mondta Rydell. — Mit lehet kilőni belőle?

— Grapefruit konzerveket — mondta Turvey. — Kemény, mint a beton.

— Nem hülyéskedsz?

— Nézd meg — mondta Turvey, és a vállához emelte a tárgyat. Volt valami bonyolult elsütőszerkezete, meg valami krokodilcsipeszhez hasonlító ravasza. Két hajlékony cső vezetett ki belőle. Rydell azt is látta, hogy hova: a padlón, a dívány mellett egy nagy kanna állt. Gázolaj volt benne.

Rydell a barátnő poros poliészter szőnyegén térdelve figyelte a cső mozgását. Olyan vastag volt, hogy bele tudta volna dugni az öklét. Végignézte, ahogy Turvey kiválaszt egy célpontot, és a nyitott ajtón keresztül a hálószobában levő beépített szekrényre céloz.

— Turvey — hallotta a saját hangját. — Hol vannak azok az istenverte kölykök?

Turvey megmozdította a csipesz-ravaszt, és egy gyümölcslé-konzerv méretű lyukat ütött a beépített szekrény ajtajára. A kölykök odabent voltak. Valószínűleg sikítoztak, de Rydell nem emlékezett rá, hogy hallotta. Később az ügyvédje arra hivatkozott, hogy abban a pillanatban nem egyszerűen süket volt, hanem szonikusan indukált catalepsiát kapott. Turvey találmánya csak pár decibellel volt halkabb, mint a tömegoszlató kábítógránát. De Rydell nem emlékezett rá. Arra sem emlékezett, hogy fejbe lőtte Kenneth Turveyt. Semmire sem emlékezett. A kórházban tért magához. Bement hozzá egy nő a Pácbakerült zsaruktól — ez volt Rydell kedvenc show-műsora — de azt mondta, addig nem beszélhetnek, míg nem tárgyal Rydell ügynökével. Rydell közölte, hogy neki nincs ilyesmije. A nő azt felelte, hogy tudja, de egy ügynök nemsokára fel fogja hívni.