Rydell nem tudta, de ez az állandó mosatás már tényleg sok volt. Azzal magyarázta, hogy a fejesek valószínűleg azt akarják elérni, hogy az embereknek azok a nagy barna United Parcel kamionok jussanak eszükbe a kocsikról, de közben azt is szerették volna, hogy valami olyasmire hasonlítsanak, amit az episzkopális templomokban lehet látni. Hogy ne legyen túl sok aranyozás a logón. Hogy egy kicsit visszafogott legyen az egész.

Az autómosóban főleg mongol emigránsok dolgoztak, akik nemrég jöttek át, és csak nehezen jutottak munkához. Munka közben azon a hülye torokhangon énekeltek — Rydell szerette hallgatni őket. Arra nem jött rá, hogy csinálják; a hangjuk olyan volt, mint a levelibékáké, csakhogy ezek egyszerre két hangot eresztettek ki magukból.

A mongolok a kocsi oldalán levő krómozott dudorokkal pepecseltek. A bigyók tulajdonképpen elektromos tömegoszlató rudak voltak, és csak azért krómozták le őket, hogy jobban nézzenek ki. A Knoxville-i zavargáselhárító kocsikat is ellátták elektromos készülékekkel, de ott az öntözőrendszert is hozzákötötték, ami benedvesítette a tüntetőket. Az a módszer sokkal keményebb volt.

— Itt írd alá — mondta a műszakvezető. Csendes, fekete srác volt, Andersonnak hívták. Nappal orvostanhallgató volt, és mindig úgy nézett ki, mintha két napja nem aludt volna.

Rydell elvette a tömböt és a fénytollat, és aláírta a szignóplakettet. Anderson átadta neki a kulcsokat.

— Pihenned kéne egy kicsit — mondta Rydell. Anderson fáradtan elvigyorodott. Rydell a Stukkerfejhez lépett, és deaktiválta az ajtóriasztót.

Belül, a szélvédő fölötti lemezre valaki zöld filctollal ráírta, hogy „Stukkerfej”. A név ezután rajtamaradt a kocsin, de csak Sublettnek tetszett. Sublett texasi volt, annak idején valami nyomorult lakókocsitáborban élő videó-szektától lépett meg. Azt állította, hogy az anyja be akarta zsuppolni a seggét a gyülekezetbe — senki sem tudta, hogy ez alatt pontosan mit ért.