Bármilyen különös, de a reggelit már az új előírás szerint tálalták. Bikov némi értetlenséggel falt be egy egész tányérra valót valamilyen illatos fűből, kikanalazott egy tányér zabpehelykását, lenyomott két szelet finom sonkát, s hozzálátott az almaléhez. Daugénak húst hoztak.

Jonanics villáját és kését felemelve érdeklődött: — Ugyan, mit mondott az orvos, Mihail Antonics?

Krutyikov elvörösödött, s orrát a pohárba dugta.

— El tudom képzelni — jelentette ki Jurkovszkij. — Bizonyára sokáig gyöngéden tapogatta Miska pocakját, s aprólékosan elmagyarázta, hogy a falánkság sohasem volt az űrhajósok erénye.

Krutyikov némán kiitta a tejet, s már nyúlt a vajas süteménnyel megrakott tál felé. Jermakov azonban halkan hümmögött egyet, s a navigátor sietve visszakapta kezét.

Reggeli után Krajuhin kijelentette, hogy megérkezett Uszmanov, az új jelzőállomások egyik tervezője.

Uszmanovot bízták meg azzal, hogy tanítsa meg a legénységet a “technikai gondolkodás eme csodás vívmányának” az összeszerelésére és használatára.

— Kap rá két hetet — mondta Krajuhjn. — Utána mindenki megkezdi a szakmája szerinti munkát.

Az első foglalkozás a szálló tornatermében zajlott le. Kék ruhás munkások némán behoztak egy vastag, hatszögletű gerendát s néhány tárgyat, melyek alakja, és anyaga a járatlan szemlélőben csak nehezen kelthetett bármilyen asszociációt közhasználatú dolgokkal. Még Bogdan Szpicin és Krutyikov szemében is értetlen kíváncsiság csillogott, s csupán Jermakov szemlélte az ismeretlen készüléket szokásos hideg-közönyös tekintetével.