— Mindazok ellenére, amit az emberiségért tett?

— Igen, mindazok ellenére. Nem is tudom, mi bőszít bennünket jobban: Karellen mindenhatósága vagy a rejtőzködése. Ha nincs semmi titkolni valója, akkor miért nem mutatkozik meg előttünk? Ha legközelebb beszél a felügyelővel, ezt kérdezze meg tőle, Stormgren úr!

Stormgren hallgatott. Semmit sem tudott mondani — legalábbis semmi olyat, amivel meggyőzhetné a másikat. Néha már arra gondolt, vajon önmagát sikerült-e egyáltalán meggyőznie.

Az ő számukra persze csak egy aprócska hadművelet volt, de a Földön még soha nem történt nagyobb horderejű esemény. A nagy hajók mindenféle figyelmeztetés nélkül egyszer csak kiözönlöttek az űr ismeretlen mélységeiből. Az irodalomban számtalanszor leírták már ezt a napot, de igazából soha senki sem hitte, hogy valóban megtörténhet. Most aztán kiderült: ama csillogó, néma testek, melyek megjelentek valamennyi szárazföld fölött, olyan tudást jelképeznek, melynek birtoklását az ember még hosszú évszázadokig nem is remélheti. Hat napon át lebegtek mozdulatlanul a városok fölött, s közben semmi jelét nem adták, hogy észlelnék az ember jelenlétét. De nem is volt rá szükség; nyilvánvaló volt, hogy nem puszta véletlenségből horgonyoztak le méltóságteljes hajóik pontosan New York, London, Párizs, Moszkva, Róma, Fokváros, Tokió és Canberra fölött…

Még el sem múltak e vérfagyasztó napok, már akadtak emberek, akik rájöttek az igazságra. Itt nem holmi, az emberről semmit sem tudó faj első, tapogatózó kapcsolatfelvételéről volt szó. Azokban a néma és mozdulatlan hajókban mesterpszichológusok tanulmányozzák az emberiség viselkedését, s addig nem cselekednek, amíg a feszültség a tetőfokára nem hág.

És a hatodik napon egy minden más rádiófrekvenciát elnyomó adásban bemutatkozott a világnak Karellen, a Föld felügyelője.

Olyan tökéletesen beszélt angolul, hogy az egy egész nemzedéknek adott okot a vitára. Az előadásmódjánál még döbbenetesebb volt azonban a szöveg tartalma.