Döncös épp a kocsmát söprő kicsi trollra förmedt rá, amikor a hármas elhaladt mellette.

— Mi a nyavalya ez? — kérdezte.

— Hagyjuk inkább! — sziszegte Hugó. Kétvirág máris a könyvét lapozgatta.

— Mit művel ez? — kérdezte Döncös csípőre tett kézzel.

— Onnan veszi, hogy mit mondjon. Tudom, hogy hülyén hangzik — motyogta Hugó.

— Hogyan mondhatja meg egy könyv valakinek, hogy mit mondjon?

— Szeretnék kivenni egy szobát, szállást, elhelyezést, fürdőszobásat, teljes ellátással, beépített bárszekrénnyel, tiszták a szobái, jó kilátással, mit taksál egy éjszakára? — hadarta Kétvirág egy szuszra.

Döncös Hugóra nézett. A koldus vállat vont.

— Rengeteg pénze van — magyarázta.

— Akkor mondd meg neki, hogy három rézgaras. És hogy azt a valamit vigye ki az istállóba.

— ? — firtatta az idegen. Döncös feltartotta három vaskos, vörös ujját. A furcsa jövevény arcán hirtelen a megértés fénye ragyogott fel. Az erszényébe nyúlt, és három jókora aranyat nyomott Döncös tenyerébe.

Döncös az érmékre meredt. Körülbelül négyszer annyi pénzt kapott, mint amennyit a Törött Dob ért, a kiszolgálókat is beleértve. Hugóra nézett. Onnan nem kapott segítséget, ezért aztán az idegen felé fordult. Nyelt egyet.

— Igen — mondta természetellenes, magas hangon. — Az étkezést persze külön számoljuk. Hé, érted? Kaja. Hamm-hamm. Nem? — Úgy tett, mint aki eszik.

— Nyami? — derült fel a kicsi ember.

— Aha — felelte Döncös, és verítékezni kezdett. — Nem kukkantanál bele a könyvecskédbe?

A fickó kinyitotta a könyvet, és végighúzta az ujját az egyik lapon. Döncös, aki úgy-ahogy tudott olvasni, rápillantott a kötet címlapjára. Amit látott, annak nem volt értelme.