197.-ben, azon a márciusi reggelen, amikor becsengettem öreg barátom, Clair doktor házának kapuján, természetesen nem sejtettem, hogy hamarosan egy fantasztikus és hihetetlen történetet fogok hallani. «Öreg barátot» mondok, noha Clair — akárcsak jómagam — alig múlt harmincesztendős, de gyerekkorunk óta ismerjük egymást, és csak a legutóbbi négy évben nem találkoztunk.

A kaput egy öregasszony nyitotta ki — alig résnyire. Feketébe volt öltözve, mint ezen a vidéken minden öregasszony.

— Ha orvosi vizsgálat végett jön, a doktor ma nem fogad — dünnyögte barátságtalanul. — A «kísérteteivel» foglalkozik.

Clair remek orvos volt, de hivatását nem gyakorolta rendszeresen. Tekintélyes vagyonnal rendelkezett, tehát csaknem minden idejét bonyolult biológiai kísérleteinek szentelhette. Rouffignac közelében, a szülői házban berendezett laboratóriumának — az odalátogató tudósok szerint — aligha akadt párja a világon. Munkájával kapcsolatban roppant titoktartó lévén, gyér levelezésünk során csak kurta célzásokat tett rá, de egyetemi körökben úgy hírlett, hogy a doktor egyike azoknak, akik a világ csaknem minden táján kísérleteznek, és már közel járnak a rák problémájának megoldásához.