A történet önmagában véve nem volt túlzottan érdekes. A legjelentéktelenebb napilapban is tucatjával olvashatunk hasonlókat. De magam sem tudom, miért, némi összefüggést gyanítottam a történet és barátom különös viselkedése között.

Amikor megérkeztem Clair házába, barátomat felszabadultnak, fesztelennek találtam, mintha hosszas habozás után elhatározott volna valamit. Az ebédlőben három teríték volt az asztalon.

— Nocsak, vársz valakit? — kérdeztem.

— Nem, de szeretném bemutatni a feleségem.

— A feleséged? Megnősültél?

«Az árnyék» — futott át az agyamon.

— Hivatalosan még nem. De ami késik, nem múlik. Amint megszerezzük a szükséges iratokat. Ulna ugyanis külföldi.

Egy pillanatig habozott.

— Skandináv. Finn. Figyelmeztetlek, hogy még nagyon rosszul beszél franciául.

— És te beszélsz finnül? Ezt most hallom először.

— Tavaly tanultam meg, egy tíz hónapig tartó utazásom során. Azt hittem, megírtam neked.

— Nem. Én úgy tudtam, hogy a finn nyelv nagyon nehéz!

— Bizony nehéz, de tudod, az én szláv származásommal… — Átszólt a másik szobába:

— Ulna!

Karcsú, idegenszerű lány lépett be: magas termetű, halványszőke hajú, szeme meghatározhatatlan színű, amelyről nem lehetett megállapítani, hogy szürke, kék vagy zöld, arcvonásai szabályosak. Nagyon szépnek láttam. De volt benne valami meglepő, bár nem tudtam volna kifejezni, hogy mi. Talán az aranyszínű bőr, amely oly éles ellentétet alkotott halvány szőke hajával? Vagy a valószínűtlenül apró száj? A feltűnően nagy szem? Vagy mindez így együtt?