Az objektum olyan sebességgel haladt, hogy Simpson hadnagy szerint, aki saját gépe gyorsaságát vette alapul, az óránként 1100 kilométert is meghaladta. Tíz-tizenkét percnyi hajsza után a pilóta megértette, hogy a rejtélyes szerkezet az n… — i tábor felett készül áthaladni, amelynek átrepülése minden nem amerikai repülőgépnek tiltva van. Mivel az utasítás félre nem érthető és határozott, Simpson hadnagy támadást indított szerkezet ellen. Gépe ekkor körülbelül két kilométernyire lehetett az objektumtól, valamivel magasabban. Túlsebességre kapcsolva, zuhanórepülésben rakétasortüzet adott le az ismeretlen tárgyra. «Láttam, hogy rakétáim fémburkolaton robbannak — meséli Simpson hadnagy. — Egy másodperccel később repülőgépem felrobbant, s én máris zuhantam lefelé a katapultáló fülkében. Szerencsére az ejtőernyő működött!» Ezt a jelenetet a földről több szemtanú látta. Jelenleg szakemberek vizsgálják Simpson hadnagy gépének maradványait. Ami a rejtélyes szerkezetet illeti, az hihetetlen gyorsasággal eltűnt, függőleges irányban emelkedve az ég felé.

Az újságot Clair felé nyújtva, szkeptikus hangon jelentettem ki:

— Pedig azt hittem, hogy a hivatalos amerikai jelentések a hosszas nyomozás után lenyesték végre a szárnyát ennek a kacsának. Úgy látszik, ez a madár határozottan hosszú életű!

Barátom nem felelt. Lassan csóválta a fejét előbbre hajolt, a csípővassal kiemelt a tűzből egy parazsat, és aprólékos gonddal meggyújtotta a pipáját. Néhányat szippantott, majd intett a szolgálónak, hogy töltse ki a feketét. Ulna nem kért, így mi ketten csendben kortyolgattuk a kávét.

Clair habozott. Jól ismertem őt, és éreztem hogy tépelődik. Végül konyakkal kínált, majd a szemembe nézve, megszólalt:

— Tudod, hogy nem vagyok teljesen járatlan a fizikai tudományokban. Azt is tudod, hogy realista vagyok, «matter of fact», ahogy az angolok mondják. Nos, hosszú történetet kell elmesélnem erről a repülő csészealjról… Ne kacsingass az asztalon sorakozó palackok felé.



8 из 200