— Jó lenne, ha ebben maradhatnánk. Felismertem már azt a gaiai szokást, hogy az általános gondolatcsere során a nevekből csak egy-egy szótagot használnak, ezért nem leszek megsértve, ha időnként véletlenül Trevnek szólít. De jobban erezném magam, ha minél gyakrabban próbálna Trevize-nak hívni — én pedig Blissnek fogom szólítani.

Alaposan megnézte a nőt, mint mindig, ha találkoztak. Ránézésre a húszas évei elején járó fiatal lánynak látszott — de mint Gaia része, több ezer éves lehetett. A külsején ez nem hagyott nyomot, de néha érződött a beszédén s valami különös módon a lényén is. Ő, Trévize, valóban ilyennek szeretne látni minden egyes élő embert? Nem! Persze hogy nem, és mégis…

— Rögtön a tárgyra térek — szólalt meg Bliss. — Maga ragaszkodik hozzá, hogy megkeresse a Földet…

— Domnak említettem — szögezte le Trévize, mert eltökélte, hogy Gaiával szemben körömszakadtáig ragaszkodni fog a saját szempontjaihoz.

— Igen, de amikor Dommal beszélt, ugyanakkor Gaiához, annak minden külön részéhez is beszélt, tehát történetesen hozzám is.

— Hallotta, hogy mit mondtam?

— Nem, mert nem hallgatóztam, de ha akarnám, felidézhetném a szavait. Kérem, törődjön ebbe bele, és folytassuk a beszélgetést. Tehát kifejezte azt az óhaját, hogy megkeresse a Földet, és azt állította, hogy ez nagyon fontos. Én ugyan nem látom be, miért olyan fontos, de maga jól szokta megítélni a dolgokat, ezért nekem(nekünk)Gaiának el kell fogadnia, amit mond. Ha a küldetés alapvetően érinti a maga Gaiával kapcsolatos döntését, akkor az mindennél fontosabb Gaiának, s ezért magával kell tartania, ha másért nem, hát azért, hogy ahol lehet, védelmezze magát.

— Amikor azt mondja, hogy Gaiának velem kell jönnie, úgy érti, magának kell velem jönnie. Helyesen látom?

— Én Gaia vagyok — közölte Bliss.

— Csakhogy minden más is az, ami csak létezik a bolygón. Akkor hát miért éppen maga? Miért nem Gaia valamely más része?