Elsőnek Pelorat tért magához, mint aki kevésbé van elképedve a másiknál. — Drágám — mondta szelíden —, ez teljességgel lehetetlen. Értelmes civilizáció nem létezhet valamiféle dokumentumok nélkül. Bliss felhúzta a szemöldökét.

— Ezt értem. Amit mondtam, úgy értettem, hogy nekünk nincsenek olyasfajta feljegyzéseink, melyekről Trev — Trevize — beszél, vagy amilyenekre egyáltalán célozni akart. Én(mi)Gaia nem rendelkezik írásos anyagokkal, nyomtatott szövegekkel, filmekkel, számítógépes adatbankokkal, semmivel. Ami azt illeti, kőbe vésett felirataink sincsenek. Ez minden, amit mondhatok. Természetes, hogy Trevize nem talált semmit, miután nálunk nincs semmi ilyesmi.

— Akkor hát mijük van, ha olyan feljegyzéseik nincsenek, amelyeket én feljegyzéseknek foghatnék fel? — érdeklődött Trevize.

Mire Bliss lassan, tagoltán, mintha gyermekhez beszélne, azt válaszolta:

— Nekem(nekünk)Gaiának emlékezete van. Én emlékszem.

— Mire? — tudakolta Trevize.

— Mindenre.

— Emlékszik minden hivatkozási adatra?

— Hogyne.

— Mióta? Hány évre visszamenőleg?

— Végtelen időkre visszamenőleg.

— Képes rá, hogy történelmi, életrajzi, földrajzi, tudományos adatokkal szolgáljon nekem? Még a helyi pletykákról is?

— Mindenről.

— Mindez ebben a kis buksiban — mutatott Trevize maró gúnnyal Bliss jobb halántékára.