— Ha érzi, hogy igaza van, akkor igaza is van. — Mindig ez a nyugodt, szelíd hang, amely annyira ellentétes volt a Trevize lelkében kavargó indulatokkal, hogy szinte felbőszült tőle.

Amikor fojtott hangon megszólalt, tudta, hogy most győzi le magában azt a makacs ingadozást érzés és tudás között:

— Meg kell találnom — a Földet.

— Mert van valami köze ahhoz, hogy maga ilyen szenvedélyesen igényli a tudást?

— Mert ez is egy megoldandó feladat, amely elviselhetetlenül nyugtalanít, és mert érzem, hogy a kettő összefügg egymással. Nem vagyok-e fekete doboz? Egyszerűen érzem az összefüggést. Ennyi nem elég, hogy elfogadja mint tényt?

— Talán — válaszolta Dom szemrebbenés nélkül.

— Ha igaz, hogy a Galaxis népét immár évezredek óta — lehet, hogy húszezer éve — foglalkoztatja a Föld, akkor hogy lehet, hogy mindent elfelejtettünk, ami a származásunk bolygójára vonatkozik?

— Húszezer év hosszabb idő, mint gondolja. Sok szempontból vajmi keveset tudunk a Birodalom korai időszakáról is; legendák sorát ismerjük, mélyek szinte bizonyosan költöttek, de azért meséljük őket, még hiszünk is bennük, mert nincs helyettük más. És a Föld régebbi, mint a Birodalom.

— De biztosan vannak följegyzések. Az én jó barátom, Pelorat, az ősi Föld mítoszait és legendáit gyűjti; mindent, amit csak össze tud szedni bármilyen forrásból. Ez a hivatása, mi több, a szenvedélye is. De csak ezeket a mítoszokat és legendákat ismerjük. Nincsenek hiteles feljegyzések, dokumentumok.

— Húszezer esztendős dokumentumok? A tárgyak megrongálódnak, tönkremennek, elpusztulnak, ha nem kezelik őket szakszerűen, vagy ha háború van.

— Akkor is kellett volna feljegyzéseket készíteni a dokumentumokról; másolatokat a másolatok másolatairól, és további másolatokat e másolatok másolatainak a másolatairól; használható anyagot, mely sokkal fiatalabb a húszezer esztendős eredetinél.