A fák szabályos-sorokban nőttek, akár egy gyümölcsöskertben, és bizonyára így volt ez szerte az egész bolygón. Szárazföld és tenger kellő számú növényi és állati életet hordozta — megfelelő változatossággal gondoskodva a megfelelő ökológiai egyensúlyról. És nem vitás, ez az egész, így együtt az örökös számbeli ingadozás képét mutatta, de ez a lassú folyamat mindig a már felismert optimumot szolgálta… És nem volt ez másként az emberi lényekkel sem.

Trevize bármerre nézett, mindig csak egy oda nem illő tárgyat látott: a saját hajóját, a Távoli csillagot.

Gaia emberi alkotóelemeinek egy csoportja hatékonyan és alaposan kitisztította, felfrissítette a hajót. Feltöltötték az élelem- és italraktárat, felújították vagy kicserélték a berendezéseket, átvizsgálták a mechanikus gépezeteket. A hajó számítógépét maga Trevize ellenőrizte gondosan.

Üzemanyag-újratöltésre nem volt szükség, mivel a hajó az Alapítvány néhány gravitikus hajójának egyike volt, mely a Galaxis egyetemes gravitációs mezőjének energiáját hasznosította, s ez elég volt rá, hogy észrevehető energiaveszteség nélkül tehessen meg tetszőleges számú utat az emberiség valószínű létezése határáig.

Három hónapja Trevize még a Terminus egyik tanácsosa volt. Ez egyben az Alapítvány törvényhozó testületének tagságát is jelentette, vagyis Trevize ex officio a Galaxis tekintélyes tagjának számított. Csak három honapja volt? Úgy érezte, mintha harminckét esztendőt számláló életének fele telt volna el azóta, hogy ezt a posztot betöltötte, s legfőbb gondja az volt, vajon érvényes-e egyáltalán a nagy Seldon-terv, vagy sem; hogy vajon jól volt-e kijelölve az az út, amelyen az Alapítvány a kis vidéki bolygóról oly könnyedén érte el a galaktikus hatalmasság rangját, vagy sem.