
— Magánemberként hangot adhat neki, és magánbeszélgetésben meg is vitathatja a dolgot.
— Úgy érti tehát, hogy az ön által indítványozott szólásszabadság-korlátozás teljes mértékben és kizárólagosan csak a kormányhivatalnokokra vonatkozik?
— Pontosan. Ez nem valamiféle új elem az Alapítvány törvénykezésében. Korábban is alkalmazták a polgármesterek, bármelyik párt emelte is őket hatalomra. A magánvéleménynek nincs jelentősége; ezzel szemben a hivatalos véleménynyilvánításnak súlya van, és veszélyhelyzetet teremthet. Nem azért küzdöttünk idáig, hogy most mindent kockára tegyünk.
— Hangsúlyozni szeretném, polgármester asszony, hogy az ön által említett elvet a Tanács csak különleges helyzetekben, meglehetősen gyéren és alkalomszerűen alkalmazta. Olyan tág és meghatározhatatlan valamire, mint amilyen a Seldon-terv, sohasem vették igénybe.
— Éppen a Seldon-terv követeli meg a leghatékonyabb védelmet, mert pontosan ez az a terület, ahol a dolgok vitatása végzetessé válhat.
— Nem gondolja, Branno asszony… — Trevize ekkor megfordult, végignézett a tanácsosok sorain, akik egy emberként, lélegzetvisszafojtva figyeltek, mintha párbaj zajlana a szemük előtt. — Nem gondolják-e a Tanács tagjai, hogy teljes joggal feltételezhetjük, miszerint a Seldon-terv egyáltalán nem létezik?
— Éppen ma győződhettünk meg a működéséről — mondta Branno polgármesternő, aki annál nyugodtabban beszélt, minél hangosabbá és szónokiasabbá vált Trevize hangja.
— Pontosan azért, mert ma láthattuk a működését, tanácsosok és tanácsosnők, meg kell értenünk, hogy a Seldon-terv, amely létezésének hitében felnevelődtünk, egyszerűen nem létezhet.
— Trevize tanácsos, megzavarja az ülést, ezért a továbbiakban megvonom magától a szót.
— Csak hivatali jogommal élek, polgármester asszony.
— A jogát visszavonom, tanácsos.
— Nem vonhatja vissza. A szólásszabadság korlátozásáról szóló bejelentése önmagában még nem törvényerejű. Formális szavazásra még nem került sor a Tanácsban, és ha megtörtént is volna, jogom volna megkérdőjelezni a szavazás törvényességét.
