— Mit akar tudni?

Kodell elfordított egy kapcsolót az előtte lévő asztalon.

— A kérdéseimet és a kérdéseimre adott válaszait hangilag is, képileg is rögzítjük. Nem szeretném, ha kérdezés nélkül bármit mondana, avagy nem válaszolna a kérdésekre. Ilyesminek most nincs értelme. Bizonyára érti. — Értem: csakis azt rögzíti, amit jónak lát — felelte Trevize megvetően.

— Úgy van, de ismételten kérem, ne értsen félre. Amit mond, abból semmit sem fogok meghamisítani. Mindössze arról van szó, hogy vagy felhasználom, vagy nem. De maga is tudni fogja, mi az, amit nem használok fel, így aztán sem az én időmet, sem a magáét nem kell pocsékolnia.

— Majd meglátjuk.

— Joggal feltételezzük, Trevize tanácsos — hirtelen ünnepélyesebbé váló hangjából tudni lehetett, hogy ettől kezdve rögzíti a beszélgetést —, hogy ön nyíltan s nem is egy alkalommal kijelentette, hogy nem hisz a Seldon-terv létezésében.

— Ha olyan nyíltan s nem is egy alkalommal jelentettem ki, mit kíván még tudni? — kérdezte Trevize lassan, tagoltán.

— Ne csűrje-csavarja a szót, tanácsos! Tudja, hogy nekem az egyértelmű beismerésére van szükségem, méghozzá a saját hangján, a saját hanglenyomatával, mi több, olyan körülmények között, amikor kétséget kizáróan ura önmagának.

— Mert, gondolom, kémiai vagy egyéb eredetű hipnohatás eltorzítja a hanglenyomatot, így van?

— Így.

— És maga súlyt helyez rá, hogy megmutassa, nem alkalmaz törvénytelen módszereket egy tanácsos kihallgatása során? Nem hibáztatom.

— Örülök, hogy nem hibáztat, tanácsos. Akkor folytassuk. Nyíltan kijelentette, nem is egyszer, hogy nem hisz a Seldon-terv létezésében. Beismeri?

Trevize lassan, minden szót gondosan megválasztva, felelte:

— Nem hiszem, hogy az, amit mi Seldon tervének nevezünk, olyan jelentőséggel bír, mint amit mi rendszerint tulajdonítunk neki.

— Állítása bizonytalanul hangzik. Nem fejterié ki részletesebben?