— Mit nem hiszel? Hogy megvédtük a várost?

— Azt még csak elhiszem! Hiszen megvédtük, nem? És már Seldon megmondta, hogy meg fogjuk védeni, és azt is mondta, hogy az igazság a mi oldalunkon áll, ezt már ötszáz évvel ezelőtt tudta.

Compor fojtott hangon, félig súgva felelte:

— Ide figyelj, felőlem ugyan beszélhetsz, én úgysem veszlek komolyan, de ha kiereszted a hangod, és mások is meghallják, őszintén szólva nem szeretnék a közeledben állni, amikor lecsap a villám. Ki tudja, pontosan talál-e célba?

— Kinek ártok vele, ha kijelentem, hogy megvédtük a várost? — kérdezte Trevize még mindig mosolyogva.

— Méghozzá háború nélkül?

— Nem volt ki ellen harcolni — felelte Compor. Szalmaszőke haja volt, égszínkék szeme, és nem is akarta megváltoztatni e divatjamúlt színárnyalatokat.

— Polgárháborúról még sohasem hallottál, Compor? — kérdezte Trevize. Magas, enyhén hullámos fekete hajú férfi volt, s megrögzött szokásává vált, hogy járás közben mindkét hüvelykujját beleakasztotta elmaradhatatlan, széles selyemövébe.

— Polgárháború döntse el, hol legyen a főváros?

— A kérdés elégnek bizonyult rá, hogy előidézzen egy Seldon-válságot. Tönkretette Hannis politikai karrierjét. A legutóbbi választáson téged is, engem is bejuttatott a Tanácsba, aminek következtében… — egyik kezét lassan forgatta oda-vissza, utánozva az egyensúlyi helyzetet kereső mérleg nyelvének játékát.

Lecövekelt a lépcsőn, s ügyet sem vetett a mellette elhaladó kormánytagokra, a hírügynökségek képviselőire s azokra a divatos előkelőségekre, akik valami módon kiügyeskedték, hogy jelen lehessenek, amikor Seldon visszatér (vagy ha nem is ő személyesen, a képe mindenestre).

Fecsegve, nevetgélve, a dolgok tökéletességében sütkérezve haladtak lefelé a lépcsőn, s mindnyájan meg voltak győződve róla, hogy Seldon helyesli, amit tettek.