A kommunista társadalom nem hódított meg egyszerre minden népet és minden országot. A viszálykodásnak, különösképpen pedig annak a hazugságnak gyökeres kiirtása, amely a Kettészakadás Századában az ideológiai harc idején az ellenséges propaganda hatására felhalmozódott, gigászi erőfeszítéseket követelt. Hibákat is követtek el az új emberi kapcsolatok fejlődésének útján. Itt-ott felkelések lángoltak fel, amelyeket a múlthoz ragaszkodó, elmaradott elemek szítottak, akik ostoba módon a múlt feltámasztásával igyekeztek megtalálni a kivezető utat, amely az emberiség előtt álló nehézségek leküzdésére vezet.

Az élet új rendje azonban elkerülhetetlenül és feltartóztathatatlanul elterjedt az egész Földön, és a legkülönbözőbb népek s legkülönbözőbb fajok egyetlen, meghitt és bölcs családdá forrtak össze.

Így kezdődött meg a VEK, a Világ Egyesülésének Korszaka, amely a következő századokból állt: Az Országok Szövetsége, a Különböző Nyelvek Szövetsége, az Energiáért és Közös Nyelvért Vívott Harc századai.

A társadalmi fejlődés mindjobban meggyorsult, s minden újabb korszak gyorsabban haladt az előzőnél. Az ember hatalma a természet fölött gigászi lépésekkel jutott előre a fejlődés útján.

Amikor a régmúlt emberei utópisztikus képeket alkottak a szép jövendőről, arról álmodoztak, hogy az ember fokozatosan megszabadul a munkától. Az írók azt ígérték, hogy kevés — a köz javára végzett két-három órai — munka árán az ember biztosíthatja magának mindazt, amire szüksége van, és szabad idejében az édes semmittevésnek hódolhat.

Ezek az álmodozások onnan eredtek, hogy az ember utálta a régmúlt nehéz és kényszerű munkáját.