Nisa finom hallásával hirtelen észrevette, hogy a mesterséges gravitációs mező behangoltjának zümmögése megváltozott. Tőle jobbra három készülék korongjai nem pislogtak egyenletesen, és bekapcsolódott a jobboldali fedélzet elektronikus csápja. A felragyogó képernyőn egy szögletes, ragyogó folt tűnt fel. Ügy száguldott, akár egy lövedék, egyenest a Tantra felé, következésképpen még elég messze volt. Ez valami óriás anyagtömeg lehetett, amilyen rendkívül ritkán tűnik fel a világűrben. Nisa tehát iparkodott mielőbb meghatározni térfogatát, tömegét, sebességét és repülésének irányát. Amikor aztán meghallotta a megfigyelőnapló automata tekercsének kattanását, visszatért előbbi emlékezéseihez.

A legélesebben vésődött agyába a komor, vérvörös Nap; ez a látvány a képernyők látómezején az út negyedik évének utolsó hónapjaiban tükröződött. A negyedik év volt ez a csillaghajó lakói számára; a hajó az abszolút egység, a fénysebesség öthatodának megfelelő sebességgel száguldott. A Földön azonban már körülbelül hét esztendő telt el; ezt a földi időt a hajóban a sebességtől független időnek nevezték.

Az emberi szemet kímélő fényszűrők megváltoztatták minden égitest fényét és sugárerejét. Az égitest olyanná vált. amilyennek a vastag földi atmoszférán át látszott; ezt a földi atmoszférát ózontartalmú és vizes védőrétegek alkották. A leírhatatlanul áttetsző, ibolyaszínű fény, amelyet e rendkívül nagy hőfokú égitestek sugároztak, hol kéknek, hol pedig fehérnek látszott, a komor, szürkésrózsaszínű csillagok derűs aranysárga színt öltöttek, hasonlítottak a mi Napunkhoz. A vakítóan vörös fényben tündöklő, diadalmas égitest itt mély, vérszínű árnyalatot öltött, amelyben a földi megfigyelő gyakorlott szeme felismerte az M5 színképosztály csillagát. A Zirda sokkal közelebb volt napjához, mint a mi Földünk a sajátjához. Amint a nap a Zirda felé közeledett, hatalmas vörös koronggá vált, s nagy tömegben küldte meleg sugarait.