„Sarge” Arthur George Smithnek a katonának, polgárnak és tudósnak, valamint minden őrmesternek, bárhol a világon, amiért azon munkálkodnak, hogy férfiakat faragjanak a fiúkból

R.A.H.

Bevetés előtt mindig elfog a remegés. Természetesen megkaptam az injekciókat és a hipnotikus előkészítést, ezért nyilvánvaló, hogy tulajdonképpen nem is félhetek. A hajó pszichiátere megvizsgálta az agyhullámaimat, és mindenféle hülye kérdést tett fel nekem, mialatt aludtam. Biztosított arról, hogy szó sincs félelemről, az egész nem fontos — ez csak afféle remegés, ami egy türelmetlen versenylovat is elfog, mielőtt eldördülne a startpisztoly.

Erre nem tudok mit mondani: még sosem voltam versenyló. Az viszont biztos, hogy minden egyes alkalommal majd megőrülök a félelemtől.

Ugrás előtt harminccal, miután összegyűltünk a Rodger Young készenléti termében, megvizsgált minket a szakaszparancsnok. Nem az igazi szakaszparancsnokunk persze, mivel Rasczak hadnagy elesett a legutóbbi bevetés alatt, hanem a szakaszvezetőnk, Jelal csapatszállítóhajó-őrmester. Jelly, ez a Proxima melletti Iskanderről származó finn-török keverék — egy sötét bőrű, alacsony alak — olyan véznának látszott, mint egy hivatalnok, de egyszer jómagam is tanúja voltam, amikor copfon ragadott két ámokfutó újoncot, akik olyan magasak voltak, hogy lábujjhegyre kellett állnia hozzá, aztán összecsapta a fejüket, mint két kókuszdiót, és gyorsan hátraugrott, nehogy maguk alá temessék.

Szolgálaton kívül nem számított rossz fickónak — már ahhoz képest, hogy őrmester. Akár Tellynek is szólíthattuk. Ez persze nem vonatkozott az újoncokra, viszont igaz volt mindenki másra, aki legalább egy éles bevetésen részt vett velünk.