Magas, karcsú teste első pillantásra rendkívül soványnak látszott, de jobban megfigyelve Jason észrevette, hogy csak azért tűnik úgy, mert nincs rajta semmi súlyfelesleg. Oly sokat mozoghatott a szabad levegőn, míg csontjain nem maradt más, mint a sodronyszerű izmok és a naptól kicserzett bőr. Feje néha megmozdult a vékony nyakon, madárkarmokhoz hasonló ujjai boszorkányos gyorsasággal dolgoztak a műszerfalon. Kis idő múlva Jason felé fordult.

— Látom, felébredt. Altatógázt alkalmaztam. Nem szeretem használni, de ez látszott a legbiztonságosabb megoldásnak.

Ahogy beszélt, állkapcsa úgy ugrált fel-le, mint egy pénztári ablak. Mélyen ülő, kék szeme komoran bámult előre a sötét, bozontos szemöldök alól. Szavaiban és tekintetében nyoma sem volt a jó kedélynek.

— Nem túl barátságos fogadtatás — jegyezte meg Jason, miközben kipróbálta, mennyire erősen fogja kezét a szíj.

— Ha tudtam volna, hogy a személyes jellegű üzenete egy adag altatógáz, sohasem adtam volna leszállási engedélyt.

— Kénytelen voltam cselhez folyamodni — felelte az idegen. Szája olyan gyorsan nyílt és zárult, mint amikor a béka legyek után kapkod. — Ha lett volna más módja a foglyul ejtésének, nem használok gázt. Ám tekintve, hogy ön hidegvérű gyilkos hírében áll, ráadásul számtalan barátja is lehet a Pyrruson, ez látszott az egyetlen megoldásnak.

— Igazán nemes lelkű — morogta Jason. Dühítette a férfi önelégültsége. — A cél szentesíti az eszközt, ugye?

Nyitott szemmel jöttem, tehát ne panaszkodjak. De elárulná végre, ki maga, és miért csinálta mindezt?

— Mikah Samon vagyok. Visszaviszem önt a Cassyliára, ahol bíróság elé kerül, és elítélik.

— Cassylia… Tehát ezért tűnt olyan ismerősnek a hajó.

Kicsit meglep, hogy még mindig érdeklődést mutatnak irántam. De azt tudnia kell, hogy a kaszinóban nyert hárommilliárd-tizenhétmillióból igen kevés maradt.