— Jobb íjaik vannak — helyesbített Fri'it.

— Nincs más Isten, csak Om — szögezte le Vorbis. — Amiket az ephebeiek hitük szerint imádnak, azok nem mások, csak dzsinnek és démonok. Már ha azt imádásnak lehet nevezni. Láttátok ezt?

Odalökött egy papírtekercset.

— Mi ez? — tudakolta óvatosan Fri'it.

— Hazugság. Történet, amely nem létezik és sohasem létezett… a… a dolgok… — Vorbis habozott, megpróbálva visszaemlékezni egy szóra, amely már régóta kikopott a használatból — …mint a… a túl fiatal gyermekeknek mondott mesék… szavak, amiket az embereknek ki kell mondania… a…

— Ó! Egy színdarab — kapcsolt Fri'it. Vorbis tekintete a tábornokot a falnak szögezte.

— Te ismersz ilyesmiket?

— Én… amikor egyszer Klaccsban jártam… — dadogta Fri'it. Szemmel láthatólag össze kellett szedje magát. Csatákban százezer embernek parancsol. Nem szolgált rá erre.

Ráébredt, hogy nem mer Vorbis arckifejezésére pillantani.

— Táncokat táncolnak — folytatta erőtlenül. — A vallásos ünnepnapjaikon. A nők csöngettyűket viselnek a… És énekeket énekelnek. Mind a világok kezdeti napjairól, amikor az istenek…

Elhallgatott. — Undorító volt — szögezte le. Az ujjperceit ropogtatta, ami szokása volt, valahányszor gondok gyötörték.

— Ebben benne vannak az isteneik — referált Vorbis. — Álarcot viselő férfiak. Hittétek volna? A bornak is van istene náluk. Egy részeg vénember! És az emberek azt mondják, Ephebe nem veszedelmes! És ez…

Egy másik, vaskosabb tekercset hajított az asztalra.

— Ez sokkal rosszabb. Mert noha hamis isteneket bálványoznak tévedésből, tévedésük az istenek kiválasztásában rejlik, nem az imádásban. De ez…

Drunah óvatosan szemügyre vette a tekercset.

— Azt hiszem, vannak más másolatok, még a Citadellában is — közölte Vorbis. — Ez Sashóé volt. Úgy emlékszem, te ajánlottad a szolgálatomba, Fri'it?