— Mevre! — kiáltotta az idézőmester, és mély hangján hozzátett néhány szót az Öreg Beszédből.

Éger úgy érezte, hogy a levegő kiszalad tüdejéből, és alig bír megállni a lábán.

De a formátlan sötétségbe vezető hosszú lejtőn semmi sem moccant.

Azután mozgás kélt, valami világosabb jött felfelé a dombon, jött lassan közelebb. Éger megborzongott félelmében és bánatában. — Ó, kedves szerelmem! — suttogta.

De az egyre közelebb kerülő alak túl kicsi volt. Tizenkét esztendő körüli gyermek lehetett, ahogy a férfi látta, de nem tudta megmondani, fiú-e vagy lány. A gyermek nem nézett reá vagy az idézőmesterre, a falon sem pillantott át, csak letelepedett a tövében. Amikor Éger közelebb lépett, látta, hogy a gyermek a fal köveit feszegeti és húzogatja, próbálván meglazítani egyiket vagy másikat.

Az idézőmester az Öreg Nyelven suttogott. A gyermek egyszer felnézett, közönyösen, azután folytatta a kőtömbök rángatását vékony ujjaival, amelyekben úgy tűnt, semmi erő nem rejlik.

Mindez oly szörnyűséges volt Éger számára, hogy beleszédült. Próbált elfordulni, és ezután már semmi nem maradt meg emlékezetében egészen addig, hogy napfényes szobában ébredt, ágyban feküdt, gyengén és betegen reszketett.

Emberek gondoskodtak róla: a zárkózott mosolyú nő, aki a szálláshelyet vezette, és a barna bőrű, zömök öregember, akit a kapusmester vezetett oda. Éger vajákos varázslónak gondolta. Csak miután kezében olajfa botjával látta, akkor értette meg, hogy maga a gyógyfüvesmester, a kútfői iskola gyógyítást oktató mentora az.

A jelenléte megnyugvást hozott, és képes volt Égernek békés álmot adni. Teákat főzött és megitatta vele, gyógyfüveket gyújtott meg, amelyek lassan parázslottak el és a fenyőfák alatti fekete talaj illatát árasztották, és a férfi ágya mellett ülve hosszú, halk kántálásba kezdett. — Nem szabad elaludnom! — ellenkezett Éger, mikor közeledni érezte az álom nagy, sötét áradatát. A gyógyító ráhelyezte meleg tenyerét a beteg kezére. Azután nyugalom szállta meg Égert, és félelem nélkül aludt el újra. Amíg kezén vagy vállán érezte a gyógyító kezét, a homályos domboldal és a kőfal távol maradt.