Case azon kapta magát, hogy egy kirakatot bámul. A jobbára tengerészek látogatta boltban mindenféle csillogó apróságot lehetett kapni. Órákat, rugós késeket, öngyújtókat, zsebvideókat, szimstim-szerkezeteket, nehezékkel ellátott manriki-láncokat és surikeneket. A surikenek mindig megigézték. Tűhegyes ágú acélcsillagok: némelyik krómozott, némelyik fekete; akadt szivárványos felületű is, mint a vízen csillanó olaj. De főleg a krómozott csillagok bűvölték el. Alig látható damilszálakkal élénkvörös műantilopbőrre erősítették őket; közepükre sárkányok, Jin-jang-jelek voltak vésve. A foglyul ejtett utcai neonfényt furcsán megcsavarva verték vissza; Case egyszerre úgy látta, hogy ez alatt az olcsó krómcsillagzat alatt utazott idáig és a végzete is ebben áll megírva.

— Julie — mondta a csillagainak. — Ideje felkeresni az öreg Julie-t. Ő tudni fogja, honnét fúj a szél.

Julius Deane százharmincöt évet ért meg; anyagcseréjét minden héten gondosan beszabályozták, szérumok és hormonok vagyonokat érő adagjaival. Az öregedés ellen tett lépései során először is évente elzarándokolt Tokióba, ahol génsebészek utánállították DNS-ének kódjait. Egy ilyen eljárás Chibában elérhetetlen volt. Azután Hongkongba repült és megrendelte azévi öltönyeit és ingeit. Aszexuális volt, embertelenül türelmes, és úgy tetszett, leginkább abban leli örömét, ha a szabászmágia csak beavatottaktól ismert formáinak hódolhat. Case sosem látta rajta kétszer ugyanazt az öltönyt, bár az volt a benyomása, hogy Deane ruhatára kizárólag múlt századbeli öltözékek aprólékos gonddal rekonstruált példányaiból áll. Szívesen hordott pókhálószerű arannyal keretezett gyógyszemüveget, és kedvelte a szintetikus rózsaszín kvarcpadlót, melynek vékony lapjait — a viktoriánus babaházak tükreinek mintájára — ferdére sarkozták.