Irodái Ninsei szélén, egy raktárépületben rejtőztek. Egy részüket találomra összeválogatott európai bútorokkal próbálták otthonosabbá tenni még évekkel ezelőtt; mintha Deane egyszer úgy döntött volna, hogy itt fog lakni. A szobában, ahol Case várakozott, az egyik falon neo-azték könyvszekrények gyűjtötték a port. Egy Kandinsky-utánzatú alacsony, pirosra lakkozott acél kávézóasztalon két gömbölyded Disney-lámpa gubbasztott sután. A könyvszekrények között Dali stílusú óra csüngött, eltorzult számlapja a csupasz betonpadlóra ereszkedett. Mutatói hologramok voltak, melyek járás közben követték a számlap görbületét, de sohasem mutattak pontos időt. A szoba többi részét fehér üvegszálas szállítómodulok töltötték meg, tartósított gyömbér szagát árasztva magukból.

— Úgy látom, tiszta vagy, fiam — szólalt meg Deane testetlen hangja. — Kerülj beljebb!

A könyvespolcoktól balra eső masszív műrózsafa ajtó felől szétnyíló mágneses reteszek tompa csattanása hallatszott. JULIUS DEANE IMPORT EXPORT, hirdették a műanyagról itt-ott már lehámló öntapadós nagybetűk. Míg a Deane hevenyészett előszobájában szétszórt bútorok a múlt század végére utaltak, addig az iroda maga inkább századelejinek hatott.

Deane ránctalan, rózsaszín arccal tekintett Case-re egy négyszögletes, zöld üvegernyőjű régi rézlámpa vetette fénykörből. Az importőr hatalmas, festett acél íróasztal mögé barrikádozta el magát, s mindkét oldalról valamilyen halvány fából készült magas, fiókos szekrények vették körül. Case sejtette, hogy az ilyeneket valaha írott feljegyzések tárolására használták. A rendetlen asztalon kazetták és megsárgult printerlapok keveredtek össze holmi mechanikus írógép különféle alkatrészeivel, amelyeknek újbóli egésszé varázsolására Deane sosem tudott sort keríteni.

— Mi járatban erre, öcsém? — kérdezte Deane, kékfehér papírba csomagolt apró bonbonnal kínálva Case-t. — Kóstold meg! Ting Ting Djahe, a legeslegjobb!