— Túl sokan lógnak már neki, Case, és lehet, hogy te leszel az elrettentő példa. Komolyan, jobb lesz, ha vigyázol!

— Na igen. És veled mi a helyzet, Linda? Van hol aludj?

— Ahol aludjak… — A lány megrázta a fejét. — Hát persze, Case! — Megborzongott és közelebb hajolt az asztal felett; arca verítékben fürdött.

— Nesze — mondta a férfi, viharkabátjának zsebébe túrva s kihalászva egy gyűrött ötvenest. Az asztal alatt gépiesen kisimította, négyrét hajtotta és a lány elé csúsztatta.

— Ez neked kell, édes. Add inkább Wage-nek! — Volt most valami a szürke szemekben, amit Case nem értett, valami, amit sose látott bennük azelőtt.

— Sokkal többel vagyok neki sáros. Tedd csak el! Nemsokára úgyis kapok még — hazudta, s figyelte, ahogy új yenje eltűnik egy cipzáras zseb mélyén.

— Amint megkaptad a dohányt, Case, rögtön keresd meg Wage-t!

— Majd találkozunk még, Linda — felelte, a férfi miközben felkelt az asztaltól.

— Persze. — A lány mindkét pupillája alatt kilátszott egy milliméternyi fehérje: sanpaku. — Vigyázz magadra, öregem!

A férfi bólintott, alig várta, hogy mehessen végre.

Visszanézett, ahogy a műanyag ajtó becsapódott mögötte, s még látta a lány vörös neonketrecben tükröződő szemét.

Péntek éjjel a Ninsein.

Jakitori-standok és masszázsszalonok mellett haladt el; maga mögött hagyta a Beautiful Girl nevű koncessziós kávéházat, és egy játékterem elektronikus robaját. Kitért egy sötét ruhás hivatalnok útjából, és észrevette a férfi jobb karjának hátoldalára tetovált Mitsubishi-Genentech logót.

Vajon hiteles-e? Ha igen — gondolta —, akkor bajt fog hozni rá; ha hamis, úgy kell neki. Az M-G alkalmazottakba egy bizonyos szint felett modern mikroprocesszorokat ültetnek be, ezek ellenőrzik a vérkeringés mutagénszintjét. Egy ilyen készülékért Night Cityben bárkit elkapnak, és egy fekete klinikán hamar meg is szabadítják tőle.