És a kapitalizmus malmai biztosítják ezeket. A szolgáltatás találkozik az igényekkel. A képzelet iparággá, terméke árucikké válik.

A fantázia piaca nem jelent kockázatot: nem talál fel új dolgokat, csak utánoz és sablonokat gyárt. Megfosztja a régi történeteket intellektuális és etikai összetettségüktől, cselekményüket erőszakká, szereplőiket bábukká, s igazságaikat szentimentális közhelyekké változtatja. Hősei kardot, lézert, varázspálcát forgatnak olyan mechanikusan, mint egy aratógép, amely hasznot hajt gazdáinak. Az elmélyültebb gondolkodást kívánó morális döntéseket addig egyszerűsítik, csinosítják, míg teljesen veszélytelennek látszanak. A nagy mesemondók szenvedéllyel kigondolt ötleteit lemásolják, játékokká redukálják, színes műanyagba öntik, reklámozzák, eladják, eltörik, kidobják, kicserélik, hiszen helyettesíthetőek.

És mire építenek a fantázia áruba bocsátói, miből hajtanak hasznot? Az olvasó legyőzhetetlen képzelete az, legyen bár gyermeké vagy felnőtté, ami még ezeket az élettelen, tárggyá változtatott dolgokat is életre kelti — legalábbis egy részüket, egy ideig.

A képzelet, mint minden élő dolog, a jelenben él, együtt él a valódi változással, belőle táplálkozik és ráhagyatkozik. Ahogyan mi is tesszük, a képzelet tárgya kiválasztható és lealacsonyítható; de túléli a kereskedelmi és oktatási kizsákmányolást. A föld túléli a rátelepedő birodalmakat. A hódítók hagyhatnak sivatagot az erdők és mezők helyén, de az eső újra esni fog, és a folyók mindig a tenger felé futnak. Az „egyszervolt” ingatag, változékony, megbízhatatlan birodalmai ugyanúgy hozzátartoznak az emberi történelemhez és gondolkodáshoz, mint a színes atlaszainkban feltüntetett nemzetek — némelyikük talán még maradandóbb is ezeknél.