— …három tallér, annyi volt. Nem szemét…

— A hatalom — morrant a Legfőbb Nagymester — nem olcsó.

— Nagyon is igaz — bólintott Őrtorony Testvér. — Nem olcsó. Nagyon igaz. — Megint az elhasznált mágia kis halmára pillantott. — Nahát! — örvendezett. — Megtettük, ugye? Csak fogtuk magunk és piszok jót varázsoltunk, nem igaz?

— Látjátok? — diadalmaskodott Enyvesujj Testvér. — Monttam, hogy nem nagy ügy!

— Mindnyájan kivételesen jól csináltátok — bátorította őket a Legfőbb Nagymester.

— …hat tallér lett vón, de aszondta a pasi, hogy bár ezzel ráteszi a kést a saját torkára, de odaaggya nekem háromér’…

— Aha — tódította Őrtorony Testvér. — Remekül rájöttünk a nyittyára! És egyáltalán nem is fájt! Igazi varázsolást csináltunk! És nem t’om meg állni észrevétel nélkül, Vakoló Testvér, de meg se ettek a lambériából kimászó fogtündérek.

A többi Hittestvér biccentett. Igazi varázslás. Semmiség. Mindenki jól teszi, ha ezentúl résen lesz.

— De várjunk csak egy percet — szólalt meg Vakoló Testvér. — Hova ment az a sárkány? Úgy értem, tényleg megidéztük vagy se’?

— Képzeltem, hogy ilyen hülyeséget fogol kérdezni — jegyezte meg Őrtorony Testvér homályosan.

A Legfőbb Nagymester lesöpörte a port misztikus köntöséről.

— Megidéztük — nyilatkozta —, és eljött. De csak annyi időre, míg tartott a varázserő. Aztán visszament. Ha azt akarjuk, hogy tovább maradjon, akkor több mágiára lesz szükségünk. Megértettétek? Ez az, amit szereznünk kell.

— …három tallér, amit egyhamar nem fogok viszontlátni…

— Hallgass!

Legkedvesebb apukám [írta Murok] Hát, itt vagyok Ankh-Morporkban. Nem olyan, mint otthon. Azt hiszem, bizonyára kicsit megváltozott, amióta Mr. Kencefici dédapja itt járt. Nem hiszem, hogy az itteniek különbséget tudnak tenni a Jó és a Rossz között.