AZT, HOGY TÉVEDETT.

— Egy kurva sárkány — morogta Muti. — És tűzokádó is! Sokat szenvedtem?

NEM. VOLTAKÉPPEN AZONNAL MEGHALTÁL.

— Akkor jó! Nem szívesen gondoltam volna arra, hogy sokat szenvedtem. — Muti körbenézett. — Most mi lesz? — tudakolta.

Mögöttük az eső belemosta az apró fekete hamukupacot a sárba.

A Legfőbb Nagymester kinyitotta szemét. A hátán feküdt. Reterátbúvár Testvér épp azon volt, hogy szájból szájba lélegeztesse. Maga a gondolat elég volt ahhoz, hogy bárkit visszarántson a tudatvesztés határáról.

Fölült, megpróbálva lerázni magáról az érzést, hogy sok tonnát nyom és pikkelyek borítják.

— Megtettük — suttogta. — A sárkány! Eljött! Éreztem!

A Hittestvérek egymásra pislogtak.

— Mink semmit se láttunk — közölte Vakoló Testvér.

— Én lehet, hogy láttam valamit — jelentette ki lojálisan Őrtorony Testvér.

— Nem, nem itt — csattant föl a Legfőbb Nagymester. — Aligha akarnátok, hogy itt teremjen, nem igaz? Odakint volt, a városban. Csak egy pár másodpercre…

Odamutatott. — Nézzétek!

A Hittestvérek bűntudatosan megfordultak, minden pillanatban a megtorlás tüzes lángcsóvájára számítva.

A kör közepén a varázstárgyak lágyan szétporladtak. Ahogy figyelték, Reterátbúvár Testvér amulettje épp porrá omlott.

— Kiszáradtak — suttogta Enyvesujj Testvér. — No de ilyet!

— Három talléromba’ volt az a zamulett — morogta Reterátbúvár Testvér.

— De bebizonyosodott, hogy a dolog működik! — szögezte le a Legfőbb Nagymester. — Nem értitek, ti bolondok? Működik! Meg tudunk idézni sárkányokat!

— Lehet, hogy kissé költséges lesz varázstárgyakba’ — kételkedett Enyvesujj Testvér.