— Nem hiszem, hogy az igazán rendjén lenne — közölte Murok. — Meg különben is, a Tömény Szesz Öl, Butít és Nyomorba Dönt.

Tudatában volt egy velőkig hatoló pillantásnak a tarkóján, ezért megfordult s egyenesen belenézett egy orangután nagy, jóindulatú, nyájas képébe.

Az orangután a bárpultnál ült, előtte egy pintes korsó s egy tál mogyoró. Barátságosan Murokra emelte poharát, aztán nagyot és szörcsögőset kortyolt, a látszat szerint alsó ajka afféle tapadótölcsérré alakításával, olyan zajt keltve, mintha kiszivattyúznának egy kanálist.

Murok oldalba bökte Nobbyt.

— Van ott egy maj… — kezdte.

— Ki ne mondd! — intette sietősen Nobby. — Ki ne mondd azt a szót! Ő a Könyvtáros. Odafenn dolgozik az Egyetemen. Mindig lejön ide egy lefekvés előtti pohárra esténként.

— És senkinek sincs ez ellen kifogása?

— Má’ mér’ lenne? — firtatta Nobby. — Mindig fizeti a rundját, éppúgy, mint mindenki más.

Murok megfordult s újra megnézte az emberszabásút. Számos kérdés követelt figyelmet, mint például: hol tartja a pénzét? A Könyvtáros elkapta pillantását, félreértette, s szelíden felé tolta a mogyorós tálkát.

Murok kihúzta magát teljes, imponáló magasságában, s tanácskozott a jegyzetfüzetével. A Törvények és Rendeletek olvasásával töltött délután hasznosan eltöltött időnek bizonyult.

— Ki ennek a helyszínnek tulajdonosa, birtokosa, haszonbérlője, avagy fogadósa? — faggatta Nobbyt.

— Mija? — hökkent meg a kis termetű őr. — Fogadósa? Hát, föltételezem, Charley, az ott, ni, a góré ma éjjel. Mért? — Egy nagydarab, erőteljes pasasra mutatott, akinek arcát sebhelyek hálózták be; a hegek gazdája abbahagyta tevékenységét, azaz a piszok egyenletesebb eloszlatását néhány poháron egy nedves rongy segítségével, s cinkosan Murokra kacsintott.

— Charley, ez itt Murok — szólt Nobby. — Rosie Maroknál lakik.

— Mi, minden éjjel? — ámult Charley.