— Ám ez nem vala mindig imigyen — folytatta a Legfőbb Nagymester. — Valaha aranykorban éltünk, amikor azokat, akik méltóak valának az irányításra és tiszteletre illendően megjutalmazák. Olyan kor, amikor Ankh-Morpork nem csupán nagy város volt, hanem nagyszerű. A lovagiasság kora. Olyan kor, amikor… igen, Őrtorony Testvér?

Egy testes alak leengedte a kezét — Arról beszél kegyelmed, amikor királyaink voltak?

— Bravó, Testvérem — felelte a Legfőbb Nagymester kissé bosszúsan az értelem szokatlan megnyilvánulásától. — És…

— De azt már sok száz évvel ezelőtt elintézték — jegyzete meg Őrtorony Testvér. — Nem volt valami nagy csata, vagy valami? És azóta csak uralkodó lordjaink vannak, mint a Patrícius.

— Igen. Pompás, Őrtorony Testvér!

— Nincsen több király, ez az, amit megpróbáltam kimutatni — mondta segítőkészen Őrtorony Testvér.

— Ahogy Őrtorony Testvér mondja, a családfa…

— Az adta a nyomravezető jelet, hogy kegyelmed lovagiasságról beszélt — magyarázta Őrtorony Testvér.

— Valóban, és…

— Az együtt jár a királyokkal, a lovagiasság — fűzte a szót Őrtorony Testvér boldogan. — Meg a lovagok is. És akkoriban volt nekik az a…

— Azonban — vágott közbe a Legfőbb Nagymester élesen — egyáltalán nem lehetetlen, hogy Ankh királyainak családfája nem pusztult ki annyira, mint eleddig hitték, és hogy még most is létezik egyenes ági ivadék. Kutatásaim az ősi tekercsek közt imigyen jelzik.

Várakozásteljesen hátradőlt. Azonban nem érte el azt a hatást, amire számított. Valószínűleg sikeresen megbirkóznak a „eleddiggel”, gondolta, de határt kellett volna szabjak az „ivadéknál”.

Őrtorony Testvér megint föltette a kezét.

— Igen?

— Azt mondja kegyelmed, hogy van valamiféle örököse a trónnak, aki valahol létezik? — kérdezte Őrtorony Testvér.