Nincs itt semmi más, csak csillagok, elszórtan a feketeségben, mintha a Teremtő összetörte volna kocsija szélvédőjét, s nem vette a fáradságot, hogy megálljon és összesöpörje a törmeléket.

Ez ugyanis a világegyetemek közti feneketlen szakadék, az űr jeges mélye, ami nem tartalmaz mást, csak hébe-hóba egy véletlen molekulát, néhány elveszett üstököst, és…

…ám a feketeség egy köre kissé elmozdul, a szem mérlegeli a távlatot, s ami látszólag a csillagközi hogyhíjják döbbenetes távolsága volt, sötétbe borult világgá változik, csillagai annak fényei, amit merő jóindulatból civilizációnak fogunk nevezni.

Mert, ahogy a világ lustán forgolódik, kiderül, hogy nem más, mint a Korongvilág, lapos, kerek, s négy elefánt hordozza hátán, amelyek Nagy A'Tuin teknőjén állnak, az egyetlen teknőcén, amely valaha is szerepelt a Hertzsprung-Russell Diagramon, egy tízezer mérföld hosszú, halott üstökösök fagyától csupa por, meteor-himlőhelyes, albedo-szemű teknőcén. Senki sem tudja, mi okozza ezt, bár valószínűleg a kvantum.

Számos fura dolog eshet meg azon a világon, amit egy ilyen teknőc hurcol a hátán.

Máris megesőben.

Az odalenti csillagok tábortüzek kinn a sivatagban, és távoli falvak fényei, magasan az erdőborította hegyeken. A kisvárosok elmosódott csillagködök, a nagyvárosok hatalmas csillagképek, például Ankh-Morpork városa úgy ragyog, akár két egymásba ütköző galaxis.

Ám itt, messze a lakosság nagy központjaitól, ahol a Körkörös-tenger a sivataggal találkozik, hideg, kék tűz csíkja látszik. Olyan hideg lángok, mint a Pokol lejtői, bömbölnek az égre. Kísérteties fény lobban a sivatagban.

A piramisok az ősöreg Dzsel-völgyben belevillogják energiájuk az éjszakába.

A parakozmikus csúcsaikból kisugárzó erő esetleg, eljövendő fejezetekben, világosságot deríthet számos rejtélyre: miért utálják a teknősbékák a filozófiát, miért tesz rosszat a túlzott vallásosság a kecskéknek, és mi az, amit a szolgálólányok ténylegesen csinálnak.