Korábban ezeknek a vezetékeknek nyomuk sem volt. Oktatója a hídról valamit odakiáltott. Pirx rosszul hallott sisakjában.

— Mi? — kérdezte ösztönösen.

— A levegőt! Engedd ki a levegőt a kezeslábasodból!

— Á, a levegő…

Megnyomta a szelepet — sziszegés hallatszott. Megállt a hídon. Két fehér kötényes férfi várakozott a korlátot helyettesítő kötelek előtt. Az ő rakétája olyan volt, mintha az orra megrepedt volna. Lassanként furcsa gyengeség, álmélkodás, csalódás érzése fogta el, amely fokozatosan haraggá változott.

Kinyitották a másik űrhajó ajtaját. A Főnök a hídon állt, a fehér kötényesek valamit közöltek vele. A másik rakétából gyenge csattanás hallatszott…

Egy csíkos, barna, vonagló gomolyag zuhant ki a hajóból, fedetlen feje homályos foltként imbolygott, az illető fuldokolva bőgött…

Pirxnek megroggyant a lába.

Ez az illető…

Boerst összeütközött a Holddal.

Mach Edward fordítása

ŐRJÁRAT

A dobozka fenekén piros tetős házikó állt, pici cserepeivel olyan volt, mint egy szem málna, szinte kedve támadt az embernek, hogy bekapja. Mikor megrázták a dobozt, a ház körüli bokrokból három kismalac szaladt elő, szép gömbölyűek, akár a rózsaszín gyöngyöcskék. Ugyanakkor erdőszéli odújából — az erdőt csak ráfestették a dobozka belső falára, de csuda élethűen — előrohant egy falánk fekete farkas, és minden kis mozdulatnál vadul csattogtatva éles fogait és kimutatva piros ínyét, a malackák felé tartott, hogy bekapja őket. Biztosan egy kis mágnes volt a belsejében. Nagy ügyesség kellett ahhoz, hogy a farkas végül is hoppon maradjon.