A professzor kikapcsolta a gépet, és kollégáira nézett.
— Azt hiszem, szerencsénk volt, tekintettel arra, hogy ilyen rövid idő alatt egyedül őt érhettük el. Lehetett volna egy átlagos űrhajós kapitány is.
Úgy beszélt, mint aki az átlagoson falábú, korbácsos űrhajóst képzelne, pisztoly az egyik kézben, vadászkés a másikban.
— A jellemzés csak annyit mond, hogy érti a dolgát — vetette ellen a Merkur nagykövete (népesség: 112 500, de növekszik). — Egy merőben új helyzetben, mint amilyen ez is, vajon hogyan viselkedik?
A Földön Sir Lewis Sands megköszörülte a torkát. Másfél másodperccel később a Holdon tette ugyanezt.
— Nem teljesen új helyzet — figyelmeztette Hermész követét —, noha háromszáz éve nem fordult elő. Ha a Ráma halott vagy üres, és a jelek mindeddig erre mutatnak, Norton ugyanolyan helyzetben van, mint egy letűnt kultúra emlékeit kutató régész. — Udvariasan meghajolt dr. Price felé, aki egyetértően bólintott vissza. — Gondoljunk csak Schliemannra Trójában, vagy Mouhot-ra Angkor-Vatban. A veszély minimális, de egy baleset kockázatával mindig számolnunk kell.
— De mi a helyzet azokkal az aknákkal és egyéb szerkezetekkel, amikről ez a Pandora-népség beszél? — kérdezte Dr. Price.
— Pandora? — kapta fel a fejét a Hermész küldötte. — Hát az mi?
— Őrültek mozgalma — magyarázta Sir Robert egy diplomatánál elképzelhető legnagyobb zavarban —, mert szerintük a Ráma potenciális veszély forrása. Tudja, a szelence, amelyet nem szabad felnyitni. — Kételkedett abban, vajon a hermészi valóban tudja-e. A Merkurra igazán nem jellemző a klasszikus műveltség.
— Pandora — paranoia — dünnyögte Conrad Taylor.