De rögtön felvetődik bennem egy másik kérdés: Pontosan mióta utazik a Ráma az űrben?

Nagy pontossággal meghatároztuk a pályáját és a sebességét. Feltéve; hogy nem hajtott végre navigációs manővereket, helyzete visszavezethető akár több millió évre is. Eleinte úgy gondoltuk, hogy valamelyik közeli csillag irányából jön — de egyáltalán nem így van.

A Ráma több mint kétszázezer éve nem haladt el csillag közelében — és az a bizonyos kétszázezer év előtti történetesen egy szabálytalanul változó nap volt: a lehető legkényelmetlenebb lakott naprendszer száríjára. Fényváltozási aránya ötven az egyhez, vagyis néhány évenként a bolygók átsülnének, majd átfagynának.

— Van egy feltételezésem — vetette közbe Dr. Price —, amely talán szolgálhat magyarázatul. Lehet, hogy az egykor szabályos nap volt, és csak később vált instabillá. Ezért kellett a rámaiaknak újat keresniük.

Dr. Perera csodálta az idős archeológusnőt, ezért nem szakította félbe. De vajon mit szólna akkor az idős hölgy, ha ő is beleavatkozna az ő szakterületébe?

— Gondoltunk erre — mondta nyájasan. — De ha elfogadjuk a csillagok fejlődésének jelenlegi elméletét, ez a csillag sohasem lehetett stabil, sohasem lehettek életet hordozó bolygói. Tehát a Ráma legalább kétszázezer éve úton van az űrben, de az is lehet, hogy több mint egymillió éve.

Most azonban hideg, sötét és minden valószínűség szerint halott. Az én megítélésem szerint azért, mert a rámaiaknak valószínűleg nem volt választásuk, talán valóban a bekövetkező katasztrófa elől menekültek, de rosszul számítottak.

Nincs olyan zárt ökológia, amely százszázalékosan működik, mindig számolni kell egy bizonyos veszteséggel — környezetromlással, szennyeződéssel. Egy bolygó megmérgeződése és elhasználódása több milliárd évig is eltarthat — de végül mindig bekövetkezik.