Nem meglepő talán, hogy a hívek közül nagyon sokan dolgoztak valamilyen minőségben az űrben. Egytől egyig tehetséges, lelkiismeretes és nagyon megbízható emberek voltak. Mindenki becsülte, mi több, szerette őket, különösen, mert nem próbáltak megtéríteni másokat. De volt bennük valami különös, nem e világi vonás; Norton sohasem tudta megérteni, hogyan képes egy tudományosan és technikailag ilyen magas fokon képzett ember olyan dolgokban hinni, amelyeket a Krisztus-hivők állítólag megdönthetetlen tényeknek tartanak.
Miközben várta, mit felel Rodrigo hadnagy Joe minden bizonnyal célzatos kérdésére, Norton parancsnok hirtelen felismerte saját, rejtett indítékát. Azért választotta Borist, mert jó fizikumú, technikailag képzett és tökéletesen megbízható embernek tartotta. Ugyanakkor választásában nem játszott-e közre valami gonosz kíváncsiság is, természetesen félig öntudatlanul? Milyen reakciót vált ki egy ilyen mélyen vallásos emberben a Ráma titokzatos valósága? Mi történik akkor, ha rábukkannak valamire, ami megcáfolja vagy éppen megerősíti azt, amiben hisz?
De Boris Rodrigo nem tagadta meg önmagát, szokott óvatos módján válaszolt:
— Valóban oxigénlélegzők lehettek, és minden bizonnyal ember formájúak. De várjunk még. Kis szerencsével megtudhatjuk. Talán találunk képeket; szobrokat, esetleg holttesteket azokban a városokban. Ha városok egyáltalán.
— És a legközelebbi csak nyolc kilométerre van — mondta Joe Calvert reménykedve.
Persze, gondolta a parancsnok, de vissza is nyolc kilométer, aztán még meg kell mászni azt az óriási lépcsősort.