— Nem, nem az. Csak messze van innét. Az nem azonos a külfölddel. A külföld az, ahol pogány szlenget fecsegnek hozzád és külföldi moslékot esznek és tudod, bálványokat imádnak — jelentette ki Mállotviksz Néne, jószolgálati diplomata. — A külföld egész közel is lehet, ha nem vigyázol. Huh — tette hozzá megsemmisítően. — Igen, Desiderata képes volt visszahozni bármit a külrészekből.

— Egyszer hozott nekem egy szép kék-fehér tányért — emlékezett Ogg Ángyi.

— Ez szempont — bólogatott Brevis Anyó. — Jobb lesz, ha valaki megy és gondoskodik a kunyhójáról. Egész csomó remek holmija volt ott. Még elgondolni is szörnyű, hogy valami tolvaj bejut és kurkászni kezd.

— El nem tudom képzelni, hogy bármilyen tolvaj betörne egy boszorkány… — kezdte Néne és hirtelen elhallgatott.

— Igen — mondta jámboran. — Jó ötlet. Most azonnal gondom lesz rá.

— Nem, majd én nézek utána — tiltakozott Ogg Ángyi, akinek szintén volt ideje rájönni valamire. — Pont útba esik hazafelé. Semmi gond.

— Nem, te hamar haza akarsz érni — ellenkezett Néne. — Ne fáradj ezzel! Nekem ez semmiség.

— Ó, nem lesz az fáradság — közölte Ángyi.

— Nem akarhatod kifárasztani magad a te korodban — állította Mállotviksz Néne.

Egymásra meredtek.

— Igazán nem értem, mi a jelentősége — értetlenkedett Brevis Anyó. — Inkább menjetek mindketten, mintsem veszekedjetek rajta.

— Holnap kissé sűrű napom lesz — jegyezte meg Néne. — Mit szólsz az ebéd utánhoz?

— Rendben — válaszolta Ogg Ángyi. — Találkozzunk a kunyhójánál. Pontban ebéd után.

— Valaha volt nekünk, de a vacak, amit le kell csavarni, leesett és elveszett — mondta Hessegi Szüle.

Hurtak, a vadorzó belapátolta az utolsó földgöröngyöt is a gödörbe.

Úgy érezte, illenék néhány szót szólnia.

— Hát, akkor annyi — motyogta.