— Nem hinném, hogy a mosogató alatt lenne, semmi szín alatt — kiáltotta.

Ogg Ángyi válaszát nem lehetett kivenni.

Néne várt egy másodpercig, aztán gyorsan a nagy kéményhez osont. Fölnyúlt és óvatosan körbetapogatott benne.

— Keresel valamit, Eszme? — szólalt meg Ogg Ángyi a háta mögött.

— A korom itt fönn valami szörnyű — válaszolta Néne s gyorsan fölállt. — Rémes korom van itten.

— Akkor az nincs ott fönt? — érdeklődött Ogg Ángyi kedvesen.

— Nem tudom, miről beszélsz.

— Nem kell színlelned. Mindenki tudja, hogy volt neki afféléje — közölte Ogg Ángyi. — A munkával jár. Voltaképpen az a munka maga.

— Nos… talán csak szerettem volna egy pillantást vetni rá — ismerte be Néne. — Csak kézbe venni egy kicsit. Nem használni. Azt várhatod, hogy én olyasmit használjak! Mindössze egyszer-kétszer láttam. Manapság már nincs belőlük sok.

Ogg Ángyi bólintott. — Nem lehet hozzájutni a megfelelő fához — értett egyet. — Nem gondolod, ugye, hogy azzal együtt temették el?

— Nem hinném. Én nem akarnám, hogy azzal temessenek el. Az ilyesmi, az némi felelősséggel jár. Különben is, nem maradna eltemetve. Az ilyesmi megkívánja, hogy használják. Egyfolytában dörömbölne a koporsódban. Tudod, hogy milyen galiba mindegyik ilyen.

Ogg Ángyi ettől kissé megnyugodott. — Én elintézem a teához szükségeseket — javasolta. — Te meg gyújtsd meg a tüzet!

Azzal visszaballagott a mosogatókonyhába.

Mállotviksz Néne fölnyúlt a kandallópárkányra gyufáért, aztán ráébredt, hogy egy se lesz ott. Desiderata mindig azt mondta, túl elfoglalt ahhoz, hogy ne használjon mágiát a ház körül. Még a szennyese is kimosta magát.

Néne nem helyeselte a varázslatok háztartási célokra történő alkalmazását, ám bosszús volt. És teát is szeretett volna inni.

Odavetett két fahasábot a kandallóba s addig meredt rájuk, míg puszta zavarukban lángra nem lobbantak.