Ahhoz, hogy vele szembeszálljon s így a történelem szódabikarbónájává váljon, különleges fajtájú ember kell.

Egyszer volt, hol nem volt…

Szürke kéz markolta s lendítette a kalapácsot, olyan keményen ütve meg a póznát, hogy lábnyira süllyedt a puha talajba.

Még két ütés és a cölöp mozdíthatatlanná rögzült.

A kígyók és madarak némán figyeltek a tisztás körüli fákról. A mocsárban, agresszív vízpacákként, aligátorok lebegtek.

A szürke kéz megfogta a keresztrudat és kúszónövényekkel, amiket olyan szorosra húzott, hogy megreccsentek, fölkötötte a helyére.

A nő eközben figyelte őt. Aztán fölemelt egy tükörcserepet és a pózna tetejéhez kötőzte.

— A kabátot — szólalt meg az asszony.

A férfi fogta a kabátot és a keresztrúdra húzta. A rúd nem volt elég hosszú, ezért a kabátujj utolsó néhány hüvelykje üresen omlott le.

— És a kalapot — mondta a nő.

Az magas volt, és kerek, és fekete. Fénylett is.

A tükördarab a kalap és a kabát sötétje között csillámlott.

— Működni fog? — kérdezte a férfi.

— Igen — válaszolta az asszony. — Még a tükröknek is van tükörképe. Tükrök ellen tükrökkel kell harcolnunk. — A fákon át fölnézett a távoli, karcsú, fehér toronyra. — Meg kell találnunk annak a perszónának a tükörképét.

— Akkor hát ennek messzire kell elérnie.

— Igen. Minden segítségre szükségünk van, amit csak szerezhetünk.

A nő körbepillantott a tisztáson.

Korábban már folyamodott Mister Inter Sparhoz, Lady Bon Annához, Hotaloga Andrewshoz és Langaléta Spriccer Urasághoz. Ők azonban vélhetőleg nem voltak túl hatékony istenek.

De ők voltak a legjobbak, akiket készíteni tudott.