Kivéve, hogy mégsem.

A tükrök a végtelenséget tartalmazzák.

A végtelenség több dolgot foglal magában, mint hinnéd.

Először is, mindent.

Beleértve az éhet.

Mert millió miriád tükörkép van és csupán egyetlen lélek jut nekik.

A tükrök bőven adnak, de rengeteget vesznek el.

A kibontakozó hegyek még több hegyet fedtek föl. Fellegek gyülekeztek, nyomasztóak és szürkék.

— Biztos vagyok benne, hogy jó irányba tartunk — közölte Magrat. Jeges sziklák nyúltak el alattuk. A boszorkányok kanyargós, azonosnak tetsző kis szurdokok útvesztőjében repültek.

— Aha — felelte Néne.

— Hát, te nem engedted, hogy elég magasra szálljak — vágott vissza Magrat.

— Egy percen belül úgy fog havazni, mint a fene — jegyezte meg Ogg Ángyi.

Kora este volt. A fény sodóként szivárgott ki a magaslati völgyekből.

— Azt hittem… lesznek falvak meg izék — mondta Magrat. — Ahol vehetünk érdekes bennszülött termékeket és menedéket lelhetünk kezdetleges kunyhókban.

— Még trollokat se tudnál rávenni, hogy ide följöjjenek — állította Néne.

A három söprű lelibegett egy csupasz völgybe, ami pusztán csak rovátka volt a hegyoldalban.

— És átkozott hideg van — nyilatkozta Ogg Ángyi. Vigyorgott. — Különben is, mér’ nevezik őket kezdetleges kunyhóknak?

Mállotviksz Néne lemászott söprűjéről és megtekintette a körülötte lévő sziklákat. Fölvett egy követ, és megszagolta. Odaballagott egy kavicshalomhoz, ami Magrat véleménye szerint pont úgy nézett ki, mint az összes többi kavicshalom, és megböködte.

— Hmm — hümmögte.

Néhány hópehely landolt a kalapján.

— Nocsak, nocsak — mondta.

— Mit csinálsz, Néne? — firtatta Magrat.

— Elmélkedem.

Néne odalépdelt a völgy meredek oldalához s a sziklát fürkészve végigsétált annak mentén. Ogg Ángyi csatlakozott hozzá.