Varázserő tartja össze a Korongvilágot — varázserő, amit magának a világnak forgása generál, varázserő, ami selyemszál módjára gömbölyödik ki a lét alapjául szolgáló struktúrából, hogy összeöltse a valóság sebeit.

Egy jó nagy adag belőle a Kostető Hegységben végzi, ami a Tengelyhez közeli megfagyott tájaktól egy kiterjedt szigetvilágon át egész a Peremről vég nélkül űrbe ömlő, meleg tengerekig nyújtózkodik.

Nyers mágia sistereg láthatatlanul csúcstól csúcsig, s a hegyekbe földeli magát. A Kostető látja el a világot a varázslók és boszorkányok többségével. A Kostetőn a falevelek akkor is mozognak, ha szellő se rebben. Esténként sétára indulnak a sziklák.

Olykor még a talaj is elevennek tűnik…

Olykor még az ég is.

A vihar tényleg beleadott apait-anyait. Ez volt élete nagy esélye. Éveket töltött tartományokban csellengve — beiktatva némi hasznos munkát heves széllökések formájában —, tapasztalatokat gyűjtögetett, kapcsolatokat alakított ki, alkalmanként gyanútlan pásztorokra ugrott, vagy meglehetősen kicsi tölgyfákat csavart ki tövestül. Most egy érvényesülési lehetőség az időjárásban alkalmat adott neki arra, hogy föllépjen, s abban a reményben építette föl szerepét, hogy az egyik nagy éghajlat esetleg kiszúrja tehetségét.

Igazán remek vihar volt. Volt benne hatásos projekció és szenvedély, s a kritikusok egyetértettek abban, hogy idővel, ha egyszer majd megtanulja uralni mennydörgését, olyan vihar lesz, amire érdemes odafigyelni.

Az erdők harsogva tapsoltak, s teli voltak köddel meg levegőben szállingózó falevelekkel.

Ahogy már kimutattuk, ilyen éjszakákon kezdenek az istenek — nem sakkot — játszani a halandók sorsával s királyi trónokkal. Rendkívül fontos emlékezetünkben tartani, hogy mindig csalnak, egészen a végéig…