Földeák Iván fordítása

A titkár Bikovra emelte épen maradt fél szemét.

— Közép-Ázsiából jött?

— Igen.

— Az iratait…

Az asztal fölött Bikov felé nyújtotta sötét, rákollóra emlékeztető kezét. Mutatóujja hihetetlenül hosszú volt, de hiányzott három ujja s tenyerének a fele. Bikov ebbe a kézbe helyezte kiküldetési papírját és személyi igazolványát. A titkár komótosan széthajtotta a kiküldetési utasítást, és olvasni kezdte: — “A Góbi sivatagi szovjet-kínai expedíciós állomás gépészmérnökét, Alekszej Petrovics Bikovot a Geológiai Minisztérium szolgálati helyének megváltoztatása ügyében tárgyalni küldi. Indoklás — a BKÁB kikérése…”

A titkár futó pillantást vetett az igazolványra is, majd visszaadta, s a fekete, párnázott ajtóra mutatott.

— Menjen be. Krajuhin elvtárs várja önt.

Bikov tétovázott.

— A kiküldetési utasítás önnél marad?

— A kiküldetési utasítás nálam marad.

Bikov végigsimított haján, s megigazította szarvasbőr zekéjét. Az volt az érzése, hogy a félszemű titkár gúnyos kíváncsisággal méregeti őt. Összeráncolta szemöldökét, s belépett a dolgozószobába.

A tágas, félhomályos szoba ablakait bambuszredőny fedte. A csupasz műanyag falak bágyadtan verek vissza a fényt. Puha, vörös szőnyeg borította a padlót, Bikov körülpillantott, a szoba tulajdonosát kereste. A széles és üres íróasztal mellett két kopasz fejet pillantott meg. Az egyik fej sápadt, sőt kissé szürkés színű volt, mozdulatlanul magaslott a vendégek részére odaállított karosszék háttámlája fölé. A másik — világos sáfrányszínű — az asztal túloldalán dossziék fölé görnyedve himbálódzott, mintha tulajdonosa bizalmatlanul szaglászta volna az előtte heverő kékes színű fénymásolatokat.