— Ő lesz az a Kwisatz Haderach?
— Igen, az, aki sok helyen lehet egyszerre: a Kwisatz Haderach. Sok férfi megpróbálkozott a szerrel… nagyon, nagyon sok, de egyiküknek sem sikerült.
— Megpróbálkoztak vele, és kudarcot vallottak? Mind?
— Ó, nem. — Az öregasszony megrázta a fejét. — Megpróbálkoztak vele, és belehaltak.
Ha anélkül akarjuk megérteni Muad-Dibet, hogy megértenénk halálos ellenségeit, a Harkonneneket, akárha az Igazságot akarnánk látni a Hamisság ismerete nélkül. Akárha a Fényt akarnánk látnia Sötétség ismerete nélkül. Nem lehetséges.
Domborművű glóbusz volt, félig árnyékba borult, sebesen pörgette egy kövér, gyűrűktől csillogó kéz. A glóbusz egy bizarr formájú állványon állt a fal mellett, az ablak nélküli szobában, melynek többi falait tarka összevisszaságban borították a tekercsek, filmkönyvek, hangszalagok, képkazetták. Meleg fénybe borították a szobát a mozgatható szuszpenzormezőkben függő aranyló gömbök.
A szoba közepén tojásdad, nefritzöldben, rózsaszínben játszó, megkövült elakkafából készült asztal állt. Szuszpenzorszékek sorakoztak körülötte, kettő közülük fogalt volt. Az egyikben egy tizenhat év körüli, kerek képű, mogorva tekintetű, sötét hajú ifjú ült, a másikban egy karcsú, alacsony, nőies arcú férfi.
Az ifjú és a férfi egyaránt a glóbuszt nézte, és a félig árnyékban levő embert, aki pörgette.
Kuncogás hallatszott a glóbusz mellől. A kuncogás dörgő basszus hangba ment át:
— Íme, Piter — a történelem legnagyobb embercsapdája! És a herceg egyenesen belesétál! Hát nem csodálatos dolgot mívelek én, Vladimir Harkonnen báró?