— Mondják, mondják — dünnyögte az öregasszony. — De hát már tizenöt éves…

— Igen, Tisztelendő Anyám.

— Ébren van és hallgatózik — mondta az öregasszony. — Ravaszdi kis gazfickó! — Kuncogott. — De a fejedelmi személyeknek szükségük is van a ravaszságra. És ha csakugyan ő a Kwisatz Haderach… hát…

Az ágy sötétjében Paul éppen csak résnyire nyitotta ki a szemét. A két, madár módra csillogó ovális — az öregasszony szeme — mintha kitágult, fölizzott volna, ahogy az övébe nézett.

— Aludj jól, ravasz kis gazfickó! — mondta az öregasszony. — Holnap szükséged lesz minden erődre, hogy elviseld a gom-dzsabbaromat!

Ezzel elment, maga előtt tolta Paul anyját. Határozott döndüléssel csukódott be mögöttük az ajtó.

A fiú szeméből elszállt az álom. Mi lehet az a gom-dzsabbar?

Minden izgalom közül, ami a nagy változást kísérte, ennek az öregasszonynak a megjelenése volt a legdöbbenetesebb.

Tisztelendő Anyám…

És Jessicának szólította az anyját, mintha holmi közönséges szolgálólány lett volna, nem pedig a Bene Gesserit tagja, hercegi ágyas, a hercegi trónörökös szülőanyja!

A gom-dzsabbar valami arrakisi dolog lehet, amit meg kell ismernem, mielőtt odamegyünk? tűnődött.

Hangtalanul forgatta a szájában a különös, idegen szavakat: Gom-dzsabbar… Kwisatz Haderach…

Olyan sok mindent kellett megtanulni! Az Arrakis annyira másmilyennek ígérkezett, mint a Caladan, hogy a fiú feje már kavargott az új ismeretektől. Arrakis… Dűne… Sivatagbolygó…

Thufir Hawat, Paul apjának főorgyilkosa már elmagyarázta a fiúnak, hogy halálos ellenségeik, a Harkonnenek nyolcvan évig voltak az Arrakison, részleges hűbérbirtokként, uralva a bolygót a szerződés alapján, amelyet a KHAFT-társasággal kötöttek a fiatalító fűszer, a melanzs bányászatára. A Harkonnenek most távoznak, és az Atreides-ház lép a helyükbe teljes hűbérúri joggal — látszólag Leto herceg győzelme jeleként. Ám ez a látszat, mondta Hawat, nagy veszéllyel terhes, mert Leto herceg igen népszerű a Landsraad Nagy Házai között.