A büszkeség úrrá lett Paul félelmén.

— Azt mered állítani, hogy egy herceg fia holmi állat?!

— Mondjuk, hogy nem tartom lehetetlennek, hogy ember vagy — felelte az öregasszony. — Nono! Már figyelmeztettelek, hogy ne próbálj elugrani! Öreg vagyok, de a kezem a nyakadba tudja döfni ezt a tűt, mielőtt elszökhetnél tőlem!

— Ki vagy? — suttogta a fiú. — Hogy tudtad rávenni az anyámat, hogy egyedül hagyjon veled? A Harkonnenek küldtek?

— A Harkonnenek? Még csak az kellene! Most hallgass! — Egy száraz ujj megérintette Paul nyakát, a fiú megfékezte az akaratlan impulzust, hogy elugorjék.

— Jól van — mondta az öregasszony. — Kiálltad az első próbát. A többi pedig nagyon egyszerű lesz: ha kihúzod a kezed a dobozból, meghalsz! Ez az egyetlen szabály. Ha bent tartod a kezed, életben maradsz. Ha kihúzod, meghalsz.

Paul mélyet lélegzett, úrrá lett a reszketésén.

— Ha egyet kiáltok, másodperceken belül berohannak a szolgák, és te halsz meg!

— A szolgákat feltartóztatja az anyád, aki ott őrködik az ajtó előtt. Bízhatsz benne. Az anyád túlélte ezt a próbát. Most rajtad a sor. Tekintsd megtiszteltetésnek! Ritkán teszünk ki ennek fiúgyermeket.

A kíváncsiság elviselhetővé csökkentette Paul félelmét. Érezte az öregasszony hangjából, hogy igazat mond, semmi kétség. Ha az anyja odakint őrködik… ha ez valóban próba… És így vagy úgy, tudta, hogy csapdában van, nem engedi menekülni az a kéz a nyakánál és a kézben a gom-dzsabbar. Emlékezetébe idézte a félelem elleni litániát, amelyre az anyja tanította meg a Bene Gesserit rituáléjából.

Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. A félelem a kis halál, mely teljes megsemmisüléshez vezet. Szembenézek félelmemmel. Hagyom, hogy áthaladjon rajtam, fölöttem. És amikor mögöttem van, utána fordítom belső tekintetemet, követem az útját. Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.