— Eredeti teória — vigyorgott Stormgren —, csak éppen ellentmond annak a kevéske ténynek, amit ismerek vagy ismerni vélek Karellen hátteréről.

— És mi volna az?

— Nos, Karellen gyakran utal rá, hogy ő csak amolyan átmeneti poszton van itt, s ez a helyzet csak gátolja abban, hogy az igazi munkájával foglalkozzon, ami, szerintem, a matematika valamilyen formája lehet. Egyszer szóba hoztam előtte az Acton-féle mondást a hatalom züllesztő hatásáról és a korlátlan hatalom korlátlanul züllesztő hatásáról. Kíváncsi voltam, erre vajon mit tud válaszolni. Elnevette magát azon a mélyről kongó hangján, majd azt mondta: „Ez a veszély engem nem fenyeget. Először is mert minél előbb befejezem az itteni munkámat, annál hamarabb visszamehetek oda, ahová tartozom, jó sok fényévnyire innen. Másodszor, nekem semmiféle értelemben nincs korlátlan hatalmam. Én csak amolyan… én csak felügyelő vagyok.” Természetesen félre is vezethetett engem, ezt én sohasem fogom megtudni.

— Ugye, ő halhatatlan?

— Igen, a mi fogalmaink szerint, ámbár mintha valami miatt félne a jövőtől. El nem tudom képzelni, mi lehet az. Ennél többet aztán igazán nem tudok róla.

— Nem volt valami meggyőző. Én azt az elméletet állítottam föl magamnak, hogy az ő kis flottája eltévedt az űrben, és Karellen most új otthont keres maguknak. Nem szeretné, ha megtudnánk, milyen kevesen vannak. De az is lehet, hogy az összes többi hajó automata vezérlésű, s egyikben sincs senki. Hogy ez az egész csak amolyan hatásos díszlet.

— Maga túl sok science fictiont olvas — mondta erre Stormgren. Van Ryberg szégyenlősen elvigyorodott.

— Az „Űrinvázió” nem egészen úgy ért véget, ahogy várni lehetett volna, igaz? Az én elméletem magyarázatot ad arra, hogy miért nem mutatkozik meg soha Karellen. Nem akarja, hogy megtudjuk egyetlen főkormányzó sincs rajta kívül.