
— És tudjátok? — suttogta Stormgren, félig mintha magától kérdezné.
— Ez az a félelem, ami kínozza őket, Rikki, még akkor is, ha nyíltan sohasem fogják beismerni. Hidd el nekem, számunkra sem öröm, ha le kell rombolnunk az emberek hiteit, de a világ minden vallásának nem lehet igaza — ezt ők is tudják. Az embernek előbb-utóbb meg kell tudnia az igazságot; de ma még nem érett meg rá az idő. Ami pedig a rejtőzködésünket illeti — amiről helyesen állapítottad meg, hogy csak súlyosbítja a gondjainkat —, nos, ez a dolog nem tőlünk függ: Én éppúgy sajnálom, mint ti, hogy rejtőzködnünk kell, de van rá elegendő ok. Mindenesetre majd megpróbálom nyilatkozatra bírni a… a főnökeimet, olyanra, ami kielégíthet téged is, és talán a Szabadság Ligát is megengeszteli. És most, ha megkérhetlek, térjünk vissza a napirendünkhöz, és indítsuk el a felvételt.
— Nos? — kérdezte van Ryberg idegesen. — Szerencsével járt?
— Nem tudom — válaszolta Stormgren elkínzottan, miközben ledobta az asztalára a dossziékat, és belerogyott a székbe. — Karellen most tárgyal az ő főnökeivel, akárkik vagy akármik legyenek is. Ígérni nem ígért semmit.
Hallgasson ide — szólalt meg hirtelen Pieter —, eszembe jutott valami. Miért hisszük mi azt, hogy Karellen mögött van valaki? Mi van akkor, ha minden egyes főkormányzó — ahogy mi elkereszteltük őket — idelent van a Földön, ezekben a hajókban? Talán nincs is hová menniük, csak titkolják előlünk.
